Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1990
1990. november 28. egyetemi tanácsülés - 6. Személyi ügyek, oktatói pályázatok értékelése
10 A pályázó jelenleg csak másodállásu egyetemi tanári kinevezést vállalna el, az álláshelyre főállású pályázó nincs. Az Előkészitő Bizottság 5 igen szavazati arányban egyhangúlag javasolta a pályázó kinevezését azzal a kikötéssel, hogy a pályázó vállalja a Matematika Tanszéken felmerülő oktatás- és kutatásszervezési feladatok ellátását is és a legalább heti 20 órás másodállásu munkaviszonyt . Az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 1990. november 23-i ülésén megtárgyalta a pályázatot és 10 igen, 10 nem és 3 tartózkodási szavazattal terjesztette az Egyetemi Tanács elé a pályázatot. Kérdések, hozzászólások: Dr.Sitkéi György tanszékvezető egyetemi tanár: Tagja volt az előkészitő bizottságnak. Sajnos egyetlen jelentkező volt a meghirdetett álláshelyre. Ismerve a Matematika Tanszék jelenlegi helyzetét, javasolta, hogy a pályázatot az Egyetemi Tanács fogadja el. Or. Winkler András rektor: Hangsúlyozta, hogy az Egyetem vezetésének rendkívül fontos feladata, hogy az alaptárgyak oktatásában rendet teremtsen. Ezután elrendelte a titkos szavazást. Az Egyetemi Tanács titkos szavazással a következő határozatot hozta: Határozat : Az Egyetemi Tanács titkos szavazással, 23 igen, 1 nem szavazattal javasolta a pályázó Dr. Horváth Jenő a matematika tudomány doktora, a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola tanszékvezető főiskolai tanára másodállásu egyetemi tanári kinevezését az EFE Matematika-Ábrázoló-Geometria Tanszékére, 1991. jul. 1-től. c) Pályázatok egyetemi tanári álláshelyre Egyetemünk Fizika-Elektrotechnika Tanszékére Dr. Szendrődi László szm. osztályvezető: A meghirdetett álláshelyre két pályázó nyújtott be pályázatot. Dr. Papp György /43 éves/ a JATE Matematika-Fizika szakán szerezte diplomáját, jelenleg a JATE Elméleti Fizika Tanszékén egyetemi docens. Az Előkészitő Bizottság megállapitotta, hogy a jelölt a pályázati kiirásban szereplő feltételeknek mindenben megfelelt, pályázatát másodállásu egyetemi tanári álláshely elnyerésére nyújtotta be.