Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1990
1990. június 15. egyetemi tanácsülés - 2. Az új Egyetemi Tanács megalakulása
3 Dr. Király László tanszékvezető egyetemi tanár: Egy kérdésre konkrétan válaszolok, amely a következő. A kutatók kétszer ültek Ö3sze, hogy a képviselőjüket az Egyetemi Tanácsba megválaszszák. ügy döntöttek, hogy ne egy képviselőt, hanem kettőt válasszanak, végül is karonként 1-1 főt választottak, ellentétesen az elnökségi határozattal. Dr. Varga Szabolcs egyetemi főtitkár válaszként elmondta, hogy az Egyetemi tanács határozata úgy szólt, hogy az adjunktusok és tanársegédek sgy-egy képviselőt válasszanak Karonként. A- zonban ezen személyek az 5 főben már szerepeltek a Karról, ezért az oktatói értekezlet úgy döntött, hogy ne egy képviselőt, hanem karonként 1-1 képviselőt válasszanak a kutatók maguk közül. Dr. Király Lászlő tanszékvezető egyetemi tanár rongálva főtitkár ur válaszára kijelentette, hogy ilyen módosító döntést csak az Egyetemi Tanács hozhatott volna. A személyével kapcsolatos híresztelésekre kitérve konkretizálta: államtitkári kinevezésről hallott, valamint az FM Erdészeti á3 Faipari Hivatalának vezetőjévé jelölésről. Végül felhívta a figyelmet arra, hogy az Elnökségre nem mindon hatáskört ruházott át az EGyetemi Tanács, erről pontos jegyzék van egyetemi tanácsi határozattal megpecsételve. Az uj Egyetemi Tanácsnak további jó munkát kívánva, távozott a tanácsülésről. ör. Varga Szabolcs egyetemi főtitkár ezután a Kari Tanácsok javaslatát terjesztette az Egyetemi Tanács elé jóváhagyásra a szakma képviselőire, melyek az alábbiak: Erdőmérnöki Kar: Dr. Mátrabérci Sándor, a Zalai EFAG műszaki igazgatója, Faipari Mérnöki Kar: Dr. Alpár Tibor a FALCO Fakombinát vezérigazgatója , Földmérési és Földrendezői Főiskolai Karr Dr. Papp-Váry Árpád, az OFTH főosztályvezetője Több kérdés, hozzászólás nem volt, ezért kérte az Egyetemi Tanács nyilt szavazással történő állásfoglalását a javaslattal kapcsolatban. Határozat : Az Egyetemi Tanács nyilt szavazással, 21 igen és 2 tartózkodással elfogadta a Karok által javasolt 3 főt, a szakma képviselőit az Egyetemi Tanácsba, melyek a következők: Dr. Mátrabérci Sándor, a Zalai EFAG műszaki igazgatója, Dr. Alpár Tibor, a FALCO Fakombinát vozérigazQatójo, Dr. Papp-Váry Árpád, az OFTH főosztályvezetője.