Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1989

1989. március 22. egyetemi tanácsülés - 6. Egyebek

- 19 -Dr. Wilfing László SZB titkár ismertette az Egyetemi Tanács tagjaival, hogy a felsőoktatási könyvtárak - köztük Egyetemünk Könyvtára is - 40 %-os bérfejlesztést kapott. Véleménye szerint - mivel a korábbi bérfejlesztésből kaptak a könyvtár dolgozói is - ebből sem csak a könyvtári dolgozóknak kellene emelést biztosítani. Mihályi Zoltán hallgató: Kérése volt, hogy a fakultativ tárgyakkal kapcsolatban a Kari Tanácsok hozzanak határozatot, mivel ez a kérdés még mindig nem tisztázott. Az Erdőmérnöki Karon elnapolták, és nem foglaltak állást. Másik felvetése volt, hogy az egyetemünk az egyetlen olyan felsőokta­tási intézmény, ahol nincs angol, és francia anyanyelvű lektor. Kérése volt az Egyetem vezetéséhez, hogy ezen - ha lehetőség nyilik rá - változtassanak. Dr. Gál János rektor egyetértett a hallgató felvetéseivel és Ígéretet tett arra, hogy ha lehetőség nyilik rá, ezen változtatni fognak. A fakultativ tárgyak kérdését is megnézik a Karokon. Bejelentette, hogy a román kérdéssel kapcsolatban Egyetemünk felhívá­sára több válaszlevél érkezett. Többek között Kanadából, amelyet az 1956-ban eltávozottak valamennyien aláírtak. Kérte az Egyetemi Tanács hozzájárulását, hogy ezt a levelet leadják a sajtónak, illetve az MTI- nek. Javaslatával az Egyetemi Tanács egyetértett. Több kérdés, hozzászólás, bejelentés nem lévén az Egyetemi Tanács ülé­sét 13,31 órakor bezárta. jegyzőkönyvhitelesitő III. évf. fmh. egyetemi docens jegyzőkönyvhitelesitő *3

Next

/
Thumbnails
Contents