Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1988
1988. november 23. egyetemi tanácsülés - Emlékeztető az Egyetemi Tanács 1988. november 23-i üléséről
5 b/ Az Egyetemi Tanács egyhangúlag elfogadta Dr.Kinkier András és Dr. Joó István előterjesztését a Marxizmus-Leninizmus Tanszékek nevének Társadalomtudományi Tanszékre történő megváltoztatására. c/ Dr. Varga Szabolcs ismertette Dr.Csapcdy István cimzetes egyetemi docens levelét az Egyetemi Tanáccsal. d/ Dr. Gál János rektor bejelentette, hogy a Rektori Kollégium javaslatára Egyetemünk ismertetést, illetve tiltakozásra való felhívást küldött a velünk kapcsolatban álló külföldi egyetemek vezetőinek. e/ Dr. Hargitai László dékán előterjesztésére az Egyetem Tanácsa egyetértett azzal, hogy Hován István 1939-ben üzemmérnöki államvizsgát tehessen. f/ A Környezetvédelmi Tanszék vezetője kérte, hogy a tanszék munkájáról az Egyetemi Tanácson is beszámolhasson. Dr. Gál János rektor javaslatára a tanszék beszámolóját, valamint a Kar határozatát az Egyetemi Tanács tagjai Írásban fogják megkapni. Felelős: Dr,Varga Szabolcs egyetemi főtitkár g/ Ripszám István tájékoztatást kért és a rektortól, illetve a Faipari Mérnöki Kar dékánjától tájékoztatást kapott az Erdélyből menekült fiatalok részére felajánlott hallgatói helyekről. ‘ Mihályi Zoltán kérdésére Dr. Hargitai László dékán, valamint Dr. Kőhalmy Tamás dékán adott tájékoztatást a fakultativ tárgyakkal kapcsolatban. i/ Dr. Sólymos Rezső hivatalvezetőhelyettes tájékoztatást adott a TÁEG-nél tartott átfogó vizsgálatról és kérte, h*gy az Egyetem Gyakorlati Oktatási Tanácsa az ott el-