Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1988

1988. november 23. egyetemi tanácsülés - Emlékeztető az Egyetemi Tanács 1988. november 23-i üléséről

- 3 -5. Dr. Simon Béla gazdasági főigazgató szóbeli előterjesztésében az 1989*évi gazdálkodás irányelveit tárgyalta az Egyetemi Tanács. A napirendhez Dr. Király László, Dr. Sitkéi György, Dr. Németh Károly, Bogdán Attila, Dr.Szodfridt István, Dr. Molnár László, Dr. Gál Ján*s, Dr. Tihanyi Zoltán, Facskó Perenc szólt hozzá, majd a gazdasági főigazgató előterjesztését az Egyetemi Tanács jóváhagyólag tudomásul vette. 6, Az Egyetem nemzetközi kapcsolatainak értékelését Dr. Németh Károly rektorhelyettes Írásban terjesztette az Egyetemi Tanács elé, majd a napirendi bevezetőjeképpen rövid kiegészítést fűzött ahhoz. Az értékelést az Egyetemi Tanács egyhangúlag elfogadta. Dr. Gál Jánas javaslatára Dr. Németh Károlyiak, Dr. Hiller István­nak és Bogdán Jánosné külügyi főelőadónak az Egyetemi Tanács el­ismerését fejezte ki a nemzetközi kapcsolatok terén kifejtett munkájáért. 7. Ssemélyi ügyek a/ Dr. Várhelyi István tanszékvezető egyetemi tanár nyugdíjazása A napirendet Dr.Winkler András rektorhelyettes vezette be, majd Dr. Sitkéi György, Dr. Király László hozzászólása után az Egye­temi Tanács titkos szavazással javasolta a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszternek Dr. Várhelyi István nyugállományba helyezését. b/ A gazdasági főigazgatói álláshelyre beérkezett pályázatokat, valamint a biráló Bizottság véleményét Dr. Winkler András rek­torhelyettes, a Bizottság elnöke ismertette. Dr. Gál János rektor megköszönte Dr. Simon Béla gazdasági fő­igazgatónak a nyugállományba helyezéséig végzett lelkiismeretes munkáját. A pályázatokról az Egyetemi Tanács titkos szavazással döntött és Dr. Friedrich András gazdasági főigazgatóvá történő kineve­zését javasolta az Egyetem rektorának.

Next

/
Thumbnails
Contents