Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1988
1988. március 30. egyetemi tanácsülés - 1. Nyári Egyetem előkészítése - 2. Szervezeti korszerűsítés, tanszékcsoportok, intézetek létesítése
1- 10 -Dr. Sitkéi György tanszékvezető egyetemi tanár véleménye szerint Sólymos elvtárs kérését is bele kellene vetni az anyagba. Dr. Gál János rektor egyetértve Sitkéi elvtárssal javasolta olyan határozat hozatalát, hogy meg kell kezdeni az egyetemi oktatásfejlesztési koncepciónak a kimunkálását - az Ifjúsági Parlamenten elhangzottakat is figyelembe véve - egy éves határidőt szabva. Szabó Zoltán főelőadó: A tantervek 1989. júliusában lejárnak. A főhatóság december 31-ig kéri ennek elemzését. Dr. Kirájy László tanszékvezető egyetemi tanár elmondta, hogy ő személy szerint ellene van a tanszékcsoportok kialakításának. Kern látja semmi előnyét, és sokak véleménye ugyanez. Van egy ellentmondás a rendelkezésekben. A kari szervezeti egységek vezetői nem szükségszerűen tagjai a kari tanácsnak. Ugyanakkor az önálló szervezeti egységek vezetőinek jogai és kötelességei között szerepel, hogy képviseli az intézményi testületek előtt a szervezeti egységet. Az anyaggal kapcsolatban véleménye volt, hogy először a tartalmi korszerüsitést kellene végrehajtani, nem pedig a szervezeti korszerüsitéssel kezdeni. A különböző szervezeti változtatások mögött személyi kérdések állnak, amelyek irritálják a közvéleményt. Itt nem arról van szó, hogy akik szóba kerülnek és kerültek, hogy kifogása van ellenük. Azonban célszerűbb lett volna nevekkel együtt szerepeltetni ezeket a változtatásokat az anyagban. Kifogása volt még, hogy a tanácsülés előtt 8 nappal kellett volna megkapni a tanácstagoknH^, ás a tanácsülés megkezdése előtt lett szétosztva az anyag. Javasolta, hogy az Egyetemi Tanács vegye le a napirendről és ne szavazzon ezzel kapcsolatosan. Dr. Marosvölgyi Béla dékánhelyettes: Elmondta, hogy a professzornak igaza van abban, hogy a tanszékvezetői testület és a Kari Tanács együttműködése nagyon bonyolult módszert igényel. A Kar ennek könnyitése érdekében különböző lépéseket tett. Itt jórészt szervezési kérdésekről van szó. Első lépésként a tanszékvezetői testület foglalkozott a fejlesztési elképzelésekkel és helyesnek látta az elképzeléseket. A tanszékcsoportok kialakításának megítélésében különbözőek voltak a vélemények, de azt a Kari Tanács végül is elfogadta. 4c