Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1985

1985. június 24. egyetemi tanácsülés - 4. Az Erdészeti és Faipari Egyetem komplex fejlesztési terve

7 . Dr. Bé1dl Ferenc MSZMP titkárt A Pártszervezet megtárgyalta és véleményezte a fejlesztési tervet. Ismerteti a véleményt. Általánosságban jónak tartják, elfogadják és alkalmasnak tartják az anyagot. Véleményük szerint előnyére szolgált volna az anyagnak, ha tartalmaz egy feladat tervet. Kicsit kevésnek érzik a tárgyi és személyi feltételeket. Az első fejezet foglalkozik a helyzetelemzéssel, hiányérzet mutatkozik, hogy a tanszékcsoport eredményeiről semmit nem Írunk. A Faipari Kar tanácsülésén részletesen elmondta a három és ötéves képzés egymáshoz való viszonyának jelenlegi szinten tartását, fejlesztését. A szervezeti korszerűsítésnél az volt a véleményünk, hogy egyetlen egy alapvető kritériuma, hogy előre viszi-e, szolgálja-e, fejleszti-e az oktatá, nevelép, kutatás hármas feladatát. Ha igen, akkor meg keftl valósítani, ha nem akkor nem szabad megvalósítani. Hangsúlyozza a két kar szervezeti egységei közti arányta­lanságokat, melyeket figyelembe kell venni. A Faipari Mérnöki Karon ne, lenne-e célszerű egy elsődleges és egy továbbfeldolgozó egység létrehozása? Javasolják beépíteni és a koncepcióba bevenni, hogy a Fa­ipari Mérnöki Karon két társulásban megvalósítandó kutatócsoport létesítésének lehetősége, hogyan megoldott. Kevésnek tartják az anyagban az adminisztrációs szervezet korszerűsítésével foglalkozó részt. Javasoljuk ennek kibővítését. Probléma, hogy nincs lehetőség az Ipari Minisztérium és az ÉVM Vállalatok közül bázis vállalatok kijelölésére. Célozzuk meg a fejlesztési koncepcióba a lehetőség kimunkálását, t Dr. Roxer Egon SZB elnök: Egyetért Béldi elvtárs által el­­mondottakkal. Az anyagot jónak tartja. Véleménye szerint túlságosan precízen megfogalmazni nem érdemes, hisz a jövőt nem ismerjük. Dr. Hargitai László dékán: A Pártszervezet véleményével egyet­ért. A Kar Tanácsa megtárgyalta az anyagot és a következő változta­tásokat javasolja: A szervezeti korszerűsítési formát nem javasolta a Kar, mert a szerteágazó anyagot nem tudná úgy összefogni, hogy a dol­gokat előre vigye. Az Ábrázoló geometria tanszék sorsával kapcsolatban a Kari Tanács úgy foglalt áliáat, hogy célszerű volna továbbra is önálló tanszékként, tanszékcsoport összetételben szerepelni. A Kar javasolja, hogy a tárgyi feltételek biztosítása kö­zött szerepeljen konkrét elképzelés a tantermek korszerűsítésére.

Next

/
Thumbnails
Contents