Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1984
1984. március 21. egyetemi tanácsülés - 1. Személyi kérdések
7/a -Dr. Sitke! György tanszékvezető egyetemi tanár: Az ismertetőből nem lehet megállapítani, hogy kinek a munkássága a fajsúlyosabb, tudományos szempontból kinek vannak jelentősebb munkái. Dr. Májer Antal tanszékvezető egyetemi tanár: Véleménye szerint erre a kérdésre ő illetékes válaszolni. Szappanos kolléga tanulmányi előmenetele az egyetemi évek folyamán jobb volt, tudományos munkáját is elmélyültebben, alaposabban végzi. Csesznék Elemér ezzel szemben gyakorlatiasabb, több nyelven beszél és néhány évvel idősebb is. Tekintettel arra, hogy a két munkásság között jelentős különbség nincsen, ezért ő azzal az okkal javasolja Csesznék Elemért, hogy Ő az idősebb és a későbbiek során remélhetőleg Szappanos kollégának is meg lesz a lehetősége az egyetemi tanári cim elnyerésére. Dr. Kublnszky Mihály tanszékvezető egyetemi tanár: Szappanos Andrást korrekt, jó kollégának tartja, az Egyetemi Tanácsban rendszeresen együtt tevékenykedtek, tudományos munkássága elismert. Csesznék kolléga szintén jó szakember és véleménye szerint mindkét jelölt megfelel az előirt követelményeknek. Dr. Szappanos András egyetemi docens: az elhangzott tájékoztatót néhány dologgal kiegészítette. Középiskolai tanulmányait az ismertetőtől eltérően mezőgazdasági gimnáziumban végezte, összesen 5 évet dolgozott a "tő" mellett szakmai gyakorlatban, külföldön is tartott előadásokat, több cikke jelent meg külföldi folyóiratokban. Jelenleg is közös kutatást folytat a leningrádi kollégákkal. Dr. Igmándy Zoltán rektorhelyettes több kérdés hozzászólás nem leven elrendeli a titkos szavazást. /A szavazás eredménye a határozatban1/ Dr. Gál János rektor fontosnak és jónak Ítélte a vitát. Fontos hogy a személyi kérdéseket Így vitassuk meg. Ez a javaslat is egy hasznos vita eredménye. Héger József főosztályvezető /MÉM Szakoktatási és Kutatási Főosztály/:Az egyetemi tanárok kinevezése ma már a Minisztertanács hatáskörébe került. Nagyon kevés a lehetőség, ezért kéri, hogy a Tanács tagjai reálisan lássák a lehetőségeket és Így hozzanak javaslatokat.