Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1984

1984. július 4. egyetemi tanácsülés - 7. Erdőmérnöki és faipari mérnöki mérnökképzés tantervének megvitatása

13 Végezetül kihangalyozta, hogy ezen az óraszámon már nem le­het csökkentést végrehajtani, mert az a tudás rovására megy. gr. Kubinszky Mihály tanszékvezető egyetemi tanár hozzászó­lásában kihangsúlyozta, hogy az Egyetemi Tanács elé terjesz­tett javaslat több éves megfontolt és átgondolt, részletekig elemzett alapokon áll. Megvitatták a társadalmi vezetők, kü­lönböző test letek Ezt elvekért, melyek még ködösek, a kia­lakult megfelelő gyakorlatot feláldozni nem szabad! Javasolta, hogy az Egyetemi Tanács hatalmazza fel Dr. Gál Já­nos rektor élrtársat, hogy tárgyaljon a minisztériummal. Dr. Béldi Ferenc MSZMP titkár* Ez a téma 1965. óta perióduson­ként változva mindig előkerül. Hivatkozunk az 1981-es Politikai Bizottsági határozatra, kell is rá hivatkozni? de akkor hivat­kozzunk annak teljes értékű szellmére, amely szerintörekedhünk kell a konvertálható ismeretanyag átadására. Törekedni kell a graduális képzésben a szakoáodás visszaszorítására. Ha ezt fi­gyelembe vesszlik, és az erdőmémöki és faipari mérnöki ágazat követelményrendszerét, akkor nagyon nehezen férünk be, ső^ nem férünk be azokba a keretekbe, amelyeket részünkre a MM megadott. Ezt tudomásul kell venni. Mi is meg tudnánk oldaii akar heti 20 órában is az erdőmémök és faipari mérnök képzést, ha szakosítanánk, de ezt az ágazatok nem igénylik, sőt tilta­koznak ellene. Véleményem,,hogy az ossz óraszámok, a heti óra­számok, de még a vizsgák számai sem olyan "tragikusak" amiért a tanterveket át kellene dolgozni, és ne lehetne elfogadni.^ A heti elfoglaltságot jelentő óraszám csupán 5045. A + 600 ó­­rában benne szerepelnek az üzemi, laboratóriumi gyakorlatok is. Egyetértünk azzal, hogy biztosítani kell a hallgatók részére önálló tanulmány végzéséhez a lehetőséget, jobban kell apellál­ni a hallgatók alkotó tevékenységére. Ha ezért csökkentjük a kötelező órák számát, akkor a jelenlegi körülmények között meg tudjuk teremteni az önálló tanulmányok nagyobb mértékű növekedésének. Ehhez kellene szakkönyvekből 20-30 példány, meg felelő olvasó szobákkal felszerelt könyvtár^ stb. Ezekkel mag még mind rendelkezünk. Bem vagyok meggyőződve arról, hogy a hallgatóknak ez a felszabadult idő arra kerülne felhaszná­lósra, hogy "önképezze" magát* Azzal egyetértek, hogy hatalmazza idei az egyetemi tanács a rektort és a dékánokat, hogy tárgyaljanak a MEM-ben a tanter­vekkel kapcsolatban. Inkább megfelelő érveléssel ezt a tan­tervet fogadja el az Egyetemi Tanács, terjesszük a Miniszté­rium elé, és kérjük az egyetem rektorát és vezetőit, ho^y "utólsó csepp vérükig harcoljanak" e tanterv elfogadásáért. Dr. Szendrey István tanszékvezető egyetemi tanár* Az általános erdőmérnők képzésből adódik az a probléma, hogy a biológiai, mű­szaki, ökonómiai irányt külön-külön meg kell alapozni. Mikor 1974-75-években a reformot végrehajtottuk, annak az eredménye az, hogy a kémia az I* félévben heti 2 órában szerepel, ebbe benne van az általános, a szervetlen és analitikai kémia, a második félévben a szervetlen kémiára van 3 előadás, és a 3« félévben 2 óra van a biokémia és a növényvédőszer kémiára. <42*1

Next

/
Thumbnails
Contents