Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1984

1984. május 4. egyetemi tanácsülés - 2. Tájékoztató az Erdészeti és Faipari Egyetemen folyó testnevelési oktatás és sport helyzetéről

4- 6 -Javaslata az volt, hogy az Egyetemi Tanács hozzon létre e^y bizottságot, pénzügyi szakemberek bevonásával és vizs­gálják meg, hogy valamilyen formában nyerjen megoldást ez az ügy. H o „ z, z á a z ő 1 á s o k : Szabó Irén, a Győr-Sopron megyei MSZMP Bizottság politikai munkatársa hiérypiSágként vetette fel, hogy a beszámoló nem tartalmaz feladattervet, mely a problémákat és az e­­lőttük álló feladatokat, illetve azok megoldására vonatkozó javaslatokat tartalmazná* ' v ' -U kovács Csaba kari KISZ titkár* a hallgatóság véleményét tolmácsolva hangsúlyozta, hogy a Testnevelési Tanszék ok-, tatóinak tevékenysége igen kiváló* A hallgatói tömegsport rendezvények sikeréért mindent megtesznek, és lelkiismere­tesen, lelkesen dolgoznak* Ezért a hallgatók nevében köszö­netét fejezte ki a tanszék oktatóinak* Dr. Her pay Imre, az Erdőmémöki Kar dékánja* A beszámolóban felvetődik a lovas szakosztály anyagi támogatásának megszün­tet őse* Véleménye szerint ez szakmánk sportja, a hallgatók is sokam részt vesznek ezen, és nem szabad megszüntetni a; jövőben sem* i „ 4, Dr, Roxer Egon SZB elnök: Véleménye az volt, hogy a Testne­velési íanszék - nehéz körülmények kiéött is - kiváló mun­kát végzett* Egyetértett bizottság létrehozásával, mely meg­vizsgálná, hogy milyen lehetőségek lennének a jelenlegi hely­zet javítására. \ Dr* Gál János rektor, a Tanács elnöke összefoglalva az el­hangzottakat megállapította, hogy a tanszék oktatóikkiváló munkát végeznek, együtt élnek, egyUtt sportolnak az ifjúság­gal* Minden sportlétesítmény maximálisan ki van használva* A lovasszakosztályra szükség van, igy az anyagi hozzájárulást nem szabad megszüntetni* Véleménye az volt, hogy nem kell uj bizottságot létrehozni, hanem a meglévő Sportbizottságnak feladatul adjuk, hogy készítsen egy fejlesztési tervet* Ezenkívül javasolta, hogy sportköri elnöknek egy fiatal spor­toló szakembert, Dr* Koloszár József tudományos munkatársat bízzák meg. Határozat * Az Egyetemi Tanács nyílt szavazással egyhangúlag elfogadta az egyetemünkön folyó testnevelési oktatás és sport helyzetéről szóló beszámolót azzal, hogy a Soportbizottság készítsen egy fej­lesztései tervet, ezenkívül a SMAFC-nál azzal, hogy sportköri elnöknek Dr. Kolo­szár József elvtár legyen megbízva.

Next

/
Thumbnails
Contents