Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1983
1983. március 23. egyetemi tanácsülés - Beszámoló jelentés az Erdészeti és Faipari Egyetem 1982. évi gazdasági tevékenységéről
- 2 -ad 8. Az ebben a pontban megfogalmazott törekvések megvalósítására is elsősorban a bevezetésre kerülő uj tanterv keretében kerülhet sor. ad 9. Ezen a területen elsősorban a hallgatóknak a tanszéki kutatási és KK munkákban való fokozott foglalkoztatására került sor. A TDK Konferenciákat egyetemünkön az egyetemi és főiskolai karok együttesen tartják meg, ami szintén előrelépést jelent. Negatívumként lehet említeni, hogy az 5 napos oktatási rendszer bevezetésével a TDK körök iránti érdeklődés inkább csökkenő, mint emelkedő tendenciát mutat. ad 10. A "D" feilet emeletráépitésS^lehetősééjfének felülvizsgálata megtörtént, Itt kerülhet sor esetleg tanterem kialakításra, amint erre anyagi lehetőségeink lesznek. ad 11. A Vadgazdálkodástan fakultativ tárgyként való felvétele a Faipari Mérnöki Kar érdeklődő hallgatói számára biztosított. ad 12. A Tanulmányi Állami Erdőgazdaság felszereltségének fokozatos fejlesztésével bizonyos mértékig lehetővé válik a gyakorlati oktatás feltételeinek javítása. ad 13. Az idegennyelv oktatása területén jelentős mértékű előrelépés történt; óraszámok növelése, az órarend összeállításánál előnyt élvez a Lektorátus igénye, a Faipari Mérnöki Karon a Művelődési Minisztériumtól 3 hallgató részére engedélyt és fedezetet kaptunk a külföldi részképzésre a Szovjetunióban. Ennek megvalósítása folyamatban van. ad 14. A tanár-diák kapcsolat javítása elsősorban a tanszéki kutatásokban és KK munkákban történő hallgatói foglalkoztatás által történt meg. Sajnos az oktatók egyébirányu elfoglaltságának mérséklése egyelőre nem biztosítható. cr