Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1983
1983. június 23. egyetemi tanácsülés - 1. Az agrárfelsőoktatás távlati fejlesztésének fő irányai és feladatai
- 7 -Dr. Rónai Ferenc rektorhelyettesi Az anyag tömör elveket tartalmaz. Én a kutatás Ügyéhez tennék néhány gondolatot részben az előterjesztésben foglaltak megerősítéseként, részben kiegészítéseként. Ajbői indulok ki, hogy egy ilyen koncepció kialakítása elott azokat a feladatokat, melyeket célul akarunk kitűzni, meg kell határozni. Kutatómunkáhk terén ezt két nagy kategóriába lehet sorolni, ezek a következők} az első az adott szakterületeinken a tudomány művelése, fejlesztése, éspedig a korszerű oktatás érdekében, lila már nem kell azon vitatkozni, hogy a korszerű oktatáshoz szükség van-e az úgynevezett diszciplináris kutatásokra, A nemzetközi szakirodalom tanulmányozásával bizonyos adaptációs munkákra is szükség van, mely magában foglalja'a szaktudományok esetén az alkalmazott fejlesztő jellegű, az alapkérdések esetében pedig az alaptudományok művelését. /A tanszéki önállóság egyik kritériuma, hogy ott a tudomány műveljék is, ne csupán oktassák./ A második kategóriába azokat a feladatokat sorolnám, amelyek a különböző népgazdasági feladatok megoldásában való részvételre vonatkoznakaaz erdészet, faipar területén, népgazdasági, üzemi szintű problémák megoldása utján. Az eddigi tapasztalat, amin a jövőben úgy érzem, hogy változtatni kell, az, hogy e két nagy területen folyó kutatási munkáknak egyetemünkön belül is az érdekeltségi rendszere valahogy nem egyenlő mértékben alakult ki. Nem akarom azt mondani, hogy eltorzult, de nem a kívánatos irányban alakúit. Gondolok itt elsősorban arra, hogy ma az egyes fejlesztő vagy adaptációs munkákra a szerződéses keretek között folyó munkáknak az érdekeltségi viszonyai viszonylag jók, ez azt jelenti, hogy ezek a kutatások jő intenzitással folynak, megfelelő színvonalon,ugyanakkor azonban mindez nem mondható el olyan kutatásokra, amelyek a képzésűnk séempontjáből nélkülözhetetlen^ s ^ amelyek nem közvetlenül felhasználhatók, értékesíthetők, hasznofiLtása osak bizonyos távlatokban lenne megoldható. Véleményem szerint oda kell hatni egy ilyen koncepcióban főhatósági szinten, hogy ezek az érdekeltségi arányok megfelelően alakuljanak és a képzésűnk távlatait is vegyék figyelembe, elsősorban az alapkutatások szorgalmazásp, érdekeltségűk fokozása révén. Vannak már olyan lépések, amelyek mar eddig is hatnak ebben az irányba, pl. az uj akadémiai fokozatok megszerzésére vonatkozó uj rendelkezéseknél is a kandidátusi szakvizsgák között valamilyen alaptudományi vizsgának általában szerepelnie kell. Ezeknek a hiányát érezzüj, ez nem elég, ezt egy ilyen távlati koncepcióban erősebben hangsúlyozni kell. Ezt a munkát, a kutatások hatékonyságát segítené, ha jobban ki tudnánk alakítani bizonyos tudományos centrumokat - itt intézményen belüli centrumok kialakítására is gondolok - amelyek mindenképpen szervezettebb, összehangoltabb kutatást tesznek lehetővé, mert erre azért szükség van. 'f'XC