Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1981
1981. november 24. egyetemi tanácsülés - 3. Erdész üzemmérnökképzés tantervi irányelvei
7 Dr. Szabó Gyula Igazgatóhelyettes: A szabályzatot az érvényes rendelkezések alapján készítették, ezért nem ért egyet Balaton Gyula elvtárssal. A kétszintes döntés biztosítása céljából első szinten a döntés az oktatási Igazgatóhelyettes feladata. Odor József III, éves erdőraérnökhallgató: Az egyetemi karok szabályzatával kapcsolatban a 6. §. /2 bek./ szövegénél javasolja a vizsgaidőszak legfeljebb 6 hét legyen megfogalmazásból a legfeljebb szót kihagyni. Szendrodi László KISZ titkár: A javaslatot támogatja. Dr. Igmándy Zoltán rektorhelyettas, Szabó Gyula főosztályvezetőhelyettes és dr. Béldi Ferenc alátámasztották annak fontosságát, hogy a hallgatók folyamatos év közi tanulása a tananyag elsajátításához elengedhetetlenül szükséges és a hosszú vizsgaidőszak erre nem ösztönöz. Tehát helyesnek tartják a "legfeljebb 6 hét" megfogalmazást. Dr. Gál János rektor: szavazásra tette fel a két álláspont közötti különbséget. 6 ellenszavazattal az egyetemi tanács tagjai javasolják, hogy a megfogalmazásból a legfeljebb szó kerüljön törlésre. Határozat : Az Egyetemi Tanács nyílt szavazással, 6 ellenszavazattal elfogadta a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat módosítását azzal, hogy az Egyetemi Karok szabályzatának 6.§. /2 bekezdése/ a legfeljebb szó kerüljön törlésre. A Főiskolai Kar Szabályzatában az első szintű döntést az igazgatóhelyettes, a második szinten az Igazgató biztositja.á Főiskolai Kar Szabályzatát pontosítani kell. 3. Tárgy: Erdész üzemmérnök képzés tantervi iráynelvei. Dr. Rácz József dékánhelyettes: Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a tantervi irányelveket a Kari Tanács megtárgyalta és a társadalmi vita is megtartásra került. A javasolt módosításokat előzetesen szétosztották az Egyetemi Tanács tagjáinak. Dr. Várady Géza hivatalvezetőhelyettes: Javasolja, hogy az erdész szak helyett erdészeti termelésirányító üzemmérnök megnevezést alkalmazzunk. A gépészeti tárgyak és a vezetési ismeretek arányát kövelni célszerű. A geodéziai ökonómia stb. ismeretek oktatásának rovására javasolja a tantervi rész átdolgozását, k megjelölt képzési céllal összahangban . Az üzemmérnök képzés beindításával az Erdészeti és Faipari Hivatal egyetért. Az okleveles mérnöki létszám maradjon változatlanul. Á szakközépiskolai képzés létszámát kell csökkenteni. Fontos a munkakapcsolat pontos meghatározása. Szabó Gyula főosztályvezetőhelyettes: Az előző hozzászólással egyetért. Javasolja a tantervi rész módosítását. Dr. Gál János rektor: összefoglalva a napirendi pontot az Egyetemi