Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1979
1979. május 30. egyetemi tanácsülés - 2. Beszámoló a Földmérési és Földrendezői Főiskolai Kar munkájáról
6 tatni a levelező képzés jelenlegi rendszerét, ezzel kapcsolatban szükségessé válik egy uj tanterv és oktatási program kidolgozása, elfogadtatása, hogy az 1980/81-es tanévben alkalmazható legyen. 1980 végéig minden tantárgyból korszerű, saját jegyzettel kell rendelkezzünk. Ez év őszétől három szakon indul a szakositó üzemmérnök továbbképzés, amelynek az egyidejű lebonyolitását meg kell oldani. Kiemelt feladat nevelési tevékenységünk további javitása, kutatási tevékenységünk hatékonyságának növelése, a végzett munka dokumentálása, ellenőrzése, az ágazati kutató és termelő intézményekkel való együttműködés további kiszélesitése, közös műszer és technológia fejlesztése, a gyakorlati oktatás hatékonyságának növelése. Szabó Gyula: Az 1. oldalon szerepel két adat. A hallgatók 44 %-a fizikai dolgozó az első félévben, a második félévben 42 %. minek az eredménye a 2 % lemorzsolódás? A4, oldalon szerepel az üzemmérnökök szakositó továbbképzése. Van olyan igény, hogy a főiskolai karon növelni kellene a létszámot, mert az állami földmérés igényei megnövekedtek. Be kellene inditani a bányamérnöki szakot, s még több szakon szakositó üzemmérnök továbbképzést folytatunk. Milyen módon képzeli a Kar vezetése a megnövekedett feladatok elvégzését? A 2. oldal 4. pontban szerepelnek az útijelentések. Hogyan hasznosulnak az útijelentésekben foglaltak. A fehérvári Kar igazgatója hogyan értékeli kapcsolatait az Egyetem vezetésével és általában az Egyetemmel. Mit tud a Kar annak érdekében tenni, hogy a tudományos minősitések helyzete jobban javuljon? Dr. Kubinszky Mihály: A kiegészítő anyagban szerepel az emeletráépités, tornaterem és diákotthon építőipari költségei. Hogyan kerültek kiszámításra? Dr. Hiller István: Hogyan tervezi a Kar a könyvtári problémák megoldását, lát-e lehetőséget az uj épületben a könyvtár elhelyezésére? Dr. Kecskés Sándor: Milyen a jelenlegi jelentkezés a főiskolai Karra? Nem szerepel a külső oktatók munkájának hatékonysága. Szerepel a javaslatban a Thartui testvérintézménnyel való kapcsolat felvétele. Ez mit jelent? Miben kell lépni, mi a számunkra kedvező? Dr. Szendrey István; A Kar préfiljába vág a számitástechnika üzemmérnöki szintfen, ami azt jelenti, hogy nem annyira elméleti szinten kell foglalkozni, hanem a gyakorlathoz közel álló dolgokkal. Ezen a téren milyen fejlődés várható.