Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1979
1979. január 24. egyetemi tanácsülés - Jelentés a hallgatók eszmei, politikai arculatáról készített 1978. évi értékelésről
2 Az egyetemen folyó világnézeti nevelés központi fórumai oktatási vonalon a Marxizmus-leninizmus tanszék mellett a tanszékek, társadalmi térem a KISZ Szervezet, a Kollégiumi diákközösség, pártszervezeteink hatékony támogatásával. Pontos területe a nevelésnek a közművelődés területe mihdazok az öntevékeny művészeti és kulturális csoportok és körök, amelyek hallgatóink aktiv tevékenységére alapozva az esztétikai, művészeti képesség ás Ízlés fejlesztésével, formálásával az egész hallgatóság arculatának formálásához is hozzájárulnak. Ifjúságunk nevelésében kiemelt jelentősége van a hagyományok ápolásának. Szükséges azonban, hogy mind a hallgatók, mind az oktatók körében egységes álláspont alakuljon ki, előtérbe kerüljön a haladó hagyományok ápolása, az megtöltésre kerüljön szocialista tartalmú közösségi formákkal és gondolatokkal úgy, hogy a hagyományok ápolásával mind a KISZ Szervezet, mind a kollégiumi közösség szervezeti felépítéséhez igazítottan vegye ki a részét, A hagyományok ápolásában különösen azokat a vonásokat kell erősíteni, amelyek segítenek a közéletre nevelésben, a közösségbe való beilleszkedésben, erősitik a közösségi összefogás érzését az ifjúságra jellemző őszinte, kritikus, de mindenkor a realitások talaján maradó értékítéletet. Az 1978-as évet jellemezve elmondható, hogy hallgatóságunk tanulmányi kötelezettségeinek a korábbi évek színvonalán tett eleget. Az eszmei, politikai arculatot közelebbről bemutató marxista-leninista tárgyak tekintetében csupán Politikai gazdaságtanból /II. évfolyamú erdőmérnökhallgatók, II. évfolyamú faipari mérnökhallgatók/ maradt az év-folyam-átlag érdemjegye a 3,00 alatt. Minden további évfolyamon, illetve tárgy esetében erős közepes, sőt Filozófiából 4 feletti évfolyam átlageredmények születtek. r 0 Hallgatóságunkra többségre jellemző, hogy problémáikat, nehézségeiket őszintén felvetik, általában nem zárkóznak el a kritikai észrevételek megtételétől sem. Az alsóbb évfolyamokon több-kevesebb, -a középiskolából magukkal hozott- zárkózottság, gátlások még megtalálhatók.