Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1978

1978. szeptember 4. ünnepélyes tanévnyitó nyilvános egyetemi tanácsülés - 1. Himnusz - 2. Kecskés Sándor ünnepi beszéde

- 3 -a szocializmus nemes eszméinek megválósitásán keresztül, a ma­gyar haza és a magyar nép igaz szeretetére, felvirágoztatására. Az évfordulók tanulságai, elődeink példája lelkesítsen harcunk­ban, különösen most, amikor a nemzetközi imperializmus agresszív körei fokozott dühvei fordulnak a szocializmust épitő országok felé, hoha ház rdirozó taktikájuk, nem tévesztik meg saját dol­gozóikat, a haladást, a békét óhajtó népünket sem. A nemzetközi helyzetről, hazánk külpolitikájáról akkor is szól­nunk kelüme, ha a Szovjetunió által kezdeményezett, és a szoci­alista országok közössége által támogatott e-^urópai, és a világot átfogó leszerelési, valamint békés egymás mellett élés folyamata, zavartalan kibontakozása felhőtlen lenne. Sajnos a mai helyzet ennél lényegesen bonyolultabb. A leszerelési tárgyalásokon be­következett megtorpanás, az emberi jogok ürügyén ellenünk folyó kampányok, a NAtO vezérletével tető alá hozott uj hosszutávu és nagyarányú fegyverkezési program, az Ázsiában létrejött uj feszültségi gócok mind-mind jelentős elemei a mai nemzetközi életnek. A Magyar Népköztársaság bel- és külpolitikája változatlan, és töretlenül igazodik Pártunk XI. Kongresszusának határozataihoz. Mégis gazdasági és politikai feladatainkat ebben a megváltozott légkörű nemzetközi környezetben, lényegesen nehezebb feltételek közepette kell megvalósítanunk. Külpolitikánk változatlan alapelve továbbra is, hogy internaci­onalista szellemben, közös érdekeinkből kiindulva töretlenül együttműködjünk a Szovjetunió, a szocialista közösség országai­val. Erkölcsi és politikai kötelességünknek tartottuk és tart­juk, a fejlődő országok támogatását. Szolidárisak vagyunk a függetlenségért, az önálló nemzeti lét megteremtéséért folyta­tott harcukkal, a neokolonizmus ellen folytatott küzdelmükben. Változatlanul törekszünk kapcsolataink fejlesztésére, a tőkés világ országaival is, az egyenjogúság, az önállóság, és szuve­renitás tiszteletben tartása, a kölcsönös előnyök és a békés egymás mellett élés alapján. Különböző reakciós erők, a fegyverkezésben érdekelt monpó liumok, a béke és a társadalmi haladás ellenséges erői aktivizálódnak és igyekeznek lelassítani sőt megakadályozni, a pozitiv folyamato­kat, az enyhülés térhódítását. A fegyverkezési verseny fokozá­sának veszedelmes útjára akarják szorítani az emberiséget. A nemzetközi küzdőtéren - nagyhatalmi külpolitikát folytatva - a nemzetközi biztonságot veszélyeztetve mind sűrűbben jelennek meg a kinai vezetők is. Akadályozzák és fenyegetik a sokat szen­vedett ás az egész világban megbecsülést elért vietnami nép poli­tikai, gazdasági megerősödését. Zavart keltenek a haladó afrikai országok függetlenségi harcában, az országokon belüli konszolidá­cióban. Az fimerikai Egyesült Államok vezetői saját pr esz ti síikként Ítélik meg az afrikai, az ázsiai, a délamerikai népeknek, a függetlenség

Next

/
Thumbnails
Contents