Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1977
1976. december 2. egyetemi tanácsülés - 3. Bejelentés Törzsgárda Szabályzattal kapcsolatban - 4. Beszámoló mérnökképzésről
Újként székesfehérvári Karunkkal együttműködve, még pontosabban székesfehérvári Karunk Földrendezői szakára épülve tervezzük megvalósítani két szinten a Földrendező és tájtervező mérnökképzést. Ez a három jövőben tervezett változás szerepéit az előterjesztésünkben. Ezek részletei az elmúlt 2 év alatt kerültek már az egyetemi tanácsülések elé. A második felterjesztésünket, amely a közeli napokban,-lehet, hogy ma ment el, vagy Rektor elvtárs holnap viszi talán -, a MÉM Szakoktatási Főosztály által kidolgozott anyag tette szükségessé. A MÉM Szakoktatási Főosztálya december 6-i miniszteri értekezlet elé egy 3 füzetből álló javaslatot készített, a szakember képzés távlati reformjára vonatkozóan, amelynek tekintélyes része foglalkozik a távlati szakember-szükséglettel. Részben ágazati szinten, ezen belül pedig alágazati szinten és ezt tovább bontja egyetemekre. Itt csak zárójelben jegyzem meg az igen tisztelt Egyetemi Tanács tájékoztatására, hogy a MÉM létrehozott nyáron egy nagy Bizottságot 4 albizottsággal, amely nagy Bizottság 4 albizottsága 5éves középtávú kutatási ter^í-^ gátként kapta meg a szakoktatás távlati fejlesztési koncepció kidolgozását, tudományos igényekkel történő kimunkálását. A szakember szükséglet meghatározása nyilvánvaló nem az első év első hónapjainak a feladata, hanem utolsó feladat kellene hogy legyen. Most előre hozták. Kérem ebben az anyagban amig a faipari mérnök igény - 1991-es igény - egyezik a FATE és egyéb szervek és OMFB és a mi számításaink szerint is, addig az erdőmérnökigény 1400 főre csökken. Jelenleg a táblázat szerint 2258, a valóságban 2006 fő erdőmérnök tevékenykedik a népgazdaásgban. Ez azt jelenti, hogy 1991-re az erdőmérnökök száma mintegy 600-al 700-al csökkenni fog* Ezt irányozza elő a tervezet. Én múlt héten csütörtökön Rektor et. megbízásából Pesten jártam, próbáltam megtudni, hogy az 1400 főt milyen adatok alapján, milyen számitás alapján vette a főosztály. Nem tudtam a kútforráshoz elérkezni. Haza jőve a rendelkezésünkre álló adatok alapján, amelyek egyike eme 5 éves középtávú kutatási feladatterven dolgozó bizottság október 20-án kelt jelentése,-amely jelentés a jelenlegi állapotot tükrözi rész ágazatok szerint -, közvetlen termelés, kiegészítés, igazgatási szervek, stb., másodsorban figyelembe véve az