Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1974-1976

1974. szeptember 9. tanévnyitó, ünnepi, nyilvános egyetemi tanácsülés - Cziráki József rektor tanévnyitó beszéde

- 3 -Az Erdészeti és Faipari Egyetem oktatói, más beosztású dolgozói jelentős szaktanácsadói tevékenységet folytatnak. Évente több száz esetben adnak erdészeti, faipari és mezőgazdasági üzemeknek a leg­különbözőbb kérdésekben szaktanácsokat. Úgy érezzük, az eddigiekben minden hozzánk fordulót megelégedéssel ki tudtunk elégíteni. Itt emlitjük meg azt, hogy együttműködési szerződésünk van összesen a 11 intézménnyel, termelő vállalattal. TÖbek közt például az Erdészeti Tudományos Intézettel, a Faipari Kutató In­tézettel, a budapesti Műszaki Egyetemmel, a Könnyűipari Minisztérium­mal, a LIGNIMPEX-szel, a budapesti Geodéziai és Térképészeti Válla­lattal, stb. Az együttműködési szerződésben pl. a Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bizottságával, és a Zala megyei Pártbizottsággal is. Jelentős az a tevékenység, amelyet egyetemünk dolgozói szerződés­ben vállalt munkák végzése kapcsán teljesítenek. Az 1973-as évben összesen 49 elvégzett munkát számoltak el dolgozóink, amelynek ár­bevétele 3 millió 635 ezer forint volt. Jelentősnek tartjuk a tevé­kenységét, mivel a szerződéses munkák során dolgozóink gyakorlati feladatok, kutatások megoldására vállalkoznak, igy bővítik ismerete­iket, s fontos népgazdasági feladatok teljesítésében működnek közvetle nül közre. A befolyt összegből jelentős keresetkiegészités, történik, de jelentős összegek maradnak vissza az Egyetem fejlesztésére, a kul­turális-szociális alapon pedig külföldi utak finanszírozására, stb. Itt emlitem meg, hogy Egyetemeink költségvetési előirányzata az 1973-as évre 29 millió 665 ezer forint volt, beruházásra cs.ak az egyetemünk mintegy 10 és félmillió forintot fordítottunk az 1973-as évben. Oktatóink, dolgozóink bérezésére mintegy 11 millió forintot fordítottunk. A székesfehérvári Főiskolai Kar költségvetése 6 millió 217 ezer forint volt. Bérezésre székesfehérvári Karunkon 2 millió 287 ezer forintot fordítottunk. nelyesnek tartjuk, ha hallgatóink előtt ismertetjük azo­kat a költségkereteket, amelyeket államunk évenként tanitási költsé­geik fedezésére fordit. Egyetemünkön ösztöndijakra 1973-évben 787 ezer forintot, pénzbeli szociális támogatásra 951 ezer forintot, étkeztetéshez biztosított hozzájáruláshoz mintegy 2 millió forintot, hallgatói jutalmazásra, segélyezésre 117 ezer forintot, kulturális támogatásra 6 ezer forintot fordítottunk. Ösztöndijakra és diákjó­léti kiadásokra tehát összesen megközelitően 4 millió forintot használtunk fel. Ugyanez a támogatás a székesfehérvári Karon 1 millió 148 ezer forintot tesz ki. Az Egyetem személyi állományának alakulásával kapcsolatban el kell mondani, hogy 6 oktató került egyetemünkhöz az elmúlt ok­tatási évben, 2 oktató pedig megvált egyetemünktől. Korábban más beosztásból 3 dolgozónkat minősítettük oktatóvá. Az egyetemre ke­rült oktatók közül 1 fő egyetemi docens, 4 fő tanársegéd, 1 tudo­mányos ösztöndíjas, az átminősítettek között pedig 2 fő tanársegéd, és 1 fő mérnökbeosztásu dolgozó van. A két kilépett oktató közül az egyik adjunktus, a másik tanársegédi beosztáshan volt. Több egyetemi dolgozó, oktató részesült az elmúlt tanitási évben kormány* illetve minisztériumi kitüntetésben és dicséretben. Munka Érdemrend Ezüst fokozatát dr. Mollay János gazdasági főigazga­tó, az Erdészet Kiváló Dolgozója kitüntetést dr. Rónai Ferenc egye­temi tanár, dékán, dr. Vancsura Rudolf egyetemi docens és Balogh Jó­zsef hivatalsegéd kapta. 40

Next

/
Thumbnails
Contents