Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1971-1972
1972. szeptember 11. tanévnyitó nyilvános ünnepi tanácsülés - 7. Gyémánt, arany illetve vasdiplomák adományozása
-8-és sok boldogságot. Arra kérem önöket, hogy Álma Materünkre mindig szeretettel gondoljanak* A kitüntetettek képviselője kiván szólni. Cseleji József: Kedves kartársak, kedves Vendégek! Igaz örömmel és főleg teljes tisztelettel köszöntök itt mindenkit. Elsősorban hálás köszönetét mondok Dr.Pankotai Gábornak és mindazoknak, akik ma az ünnepi gyűlés alkalmiból rólunk öregekről sem feledkeztek meg, sőt most már ismételten megtiszteltek bennünket azzal, hogy több évtizedes munkánk elismeréséül kitüntessenek. Nem találok megfelelő szavakat ahhoz, hogy ezt a nagy megbecsülést kellőképpen meg tudjam köszönni. Fogadják tőlünk, öregektől hálánkat és részünkről mindenkor érzett mély tiszteletünket, szeretetünket, és azt is, hogy mi büszkék vagyunk a mi Álma Materünkre. Megköszönöm továbbá Sopron város, valamint a párt, a szakszervezet, a szakma és egyéb hivatalos küldötteknek, az itt jelenlévő összes kedves vendégeknek a megjelenésüket, me^tisztelésüket. A kitüntetés igen szép dolog, örömet okoz és benne munkánk megbecsülését látjuk. A vasdiplomával való kitüntetés ezenfelül azonban már az öregséget is jelenti annak közvetkezményeivel együtt. Én örülök annak, hogy erdész voltam és őszintén sajnálom, hogy a mi szép erdészeti pályánkat nem tudtam mégegyszer aktivan végigélni. és végigdolgozni. Az erdőnek valóságos rajongója voltam és~ha mégegyszer lehetne és kellene pályát választani, megint csak ugyanezt választanám, mert én az erdőt mindenkor, minden időben szépnek, vonzónak, marasztalónak, főleg pedig jövedelmezőnek tartottam és tartom most is. 8zép a tavaszi erdő ébredő életével, telve virággal, madárdallal, szép a nyári erdő a fák lombjának élénkzöld szinével és fenséges levegőjével; festőién gyönyörű az őszi erdő sokszinü lombozatával, és a téli erdő az erdei élet minden mozzanatát eláruló hótakarójával. Az erdőből úgy lehet olvasni, mint egy nyitott könyvből, s ahányszor betértem egy zuzmarás, havas erdőbe, mindig a természet centrumában képzeltem magam, ahol olyan csodálatos látvány- és élményben volt részem minden alkalommal, amivel soha nem tudtam betelni. Mert a csillogó zuzmarás erdő tündéri tájat tud varázsolni az ember szeme elé. 'l'udjuk, hogy a nemzeti vagyonnak is tekintélyes része az erdők faállománya. Ebből a szempontból a világ országai közül nálunk pl. az évi nemzeti jövedelem 1 személyre eső része kb. 600 dollára ugyanez az Egyesült Államokban, Kanadában, Brazíliában, Finnországban, Japánban, de főleg a Szovjetunióban legalább 3-4-000 dollár személyenként. A fa a világgazdaságban olyan fontos alapanyag, hogy azt sohasem fogjuk tudni nélkülözni. Ugyanakkor a népeknek különleges kirándulási helye az erdő. Az erdők jótékony hatását ugyan en már nem soká fogom élvezni, mert emberi számitás szerint én már elérkeztem életem végéig. De nagy megnyugvás az a tudat, hogy nem éltem hiába. Ugynis 60 évvel ezelőtt egyik úttörője voltam a házi kezelésnek az erdőgazdálkodásban. Később harcoltam én is a magán erdőbirtokokkal, akik -tisztelet a nagyon kevés kivételnek- rablógazdálkodást folytattak. Ezenfelül pedig sokat foglalkoztam a kopár fásítással.... Az idős felszólaló elfáradt a beszédben, s bár még folytatni szerette volna, kíméletből, a közönség hangos tapsa mellett helyére vezették. b 410