Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1971-1972

1972. szeptember 11. tanévnyitó nyilvános ünnepi tanácsülés - 6. Az Egyetem új doktorainak avatása

programjával és feladatával részletesen is foglalkozni, ez a fela­dat ismert, egyértelmű. S feladat magas szinten történt megoldása, a megoldás feltételeinek kimunkálása es részbeni biztosítása már az Egyetem vezetőségének,valamint a Kar vezetőségének és tantestüle­tének kollektiv feladata. A Főiskolai Kar dolgozói nevében megigérem, hogy fáradhatatlanul dolgozni fogunk feladataink minél jobb megoldásán, a szocialista tipusú szakemberképzésenj nevelésen, az oktatási szinvonal fejlesz­tésén, a tudományos munkában, az eredményes 'közösségi munka ki­dolgozásában. Befejezésül engedjék meg, hogy az Egyetem Rektorának, vezetőségé­nek, egész kollektívájának, hallgatóinak eredményes jó munkát, jó tanulást kívánjak az 1972/73-93 tanévben. Dr.Cziráki József; megköszönöm Balogh György igazgató elv­társ szives üdvözlő beszédét, és felkérem dr.Káldy József tan­székvezető egyetemi tanárt, tudományos rektorhelyettest, hogy Kalle Putkisto helsinki professzor tiszteletbeli doktori cimhen való részesítésére tegye meg az előterjesztést. Dr.Káldy József: Megtartja előterjesztését az oklevél szövegének felolva­sásával. Dr.Cziráki József; Megkérdezem az Egyetemi Tanács igen tisztelt tagjait, elfo­gadja-e az előterjesztett javaslatot? A szavazást elrendelem kéz­­✓ feltartással. Megállapítom, hogy az Egyetemi Tanács tagjai egyöntetű vé­lemény-nyilvánítással megszavazták, hogy Dr.Putkisto professzor részére a cimzetes műszaki doktori cim kiadassék. Felkérem dr.Kalle Putkisto professzor urat szíveskedjék elén fáradni a díszoklevél átvétele céljából. Dr.Kalle Putkisto; Domine Magnifice Rektor, Mélyen Tisztelt Miniszterhelyettes Ur, Mélyen tisztelt Egyetemi Tanács, Hölgyeim és Uralmi Igen nagy öröm és megtiszteltetés számomra ez a mai nap, amikor a nemzetközileg is jól ismert és elismert soproni Egyetem tisz­teletbeli doktorainak sorába fogad. E kitüntető cimeg igen nagy­ra értékelem. Szabadjon kifejezést adnom azon meggyőződésemnek, hogy ez a ki­tüntetés nemcsak az én szerény tudományos munkámnak szól, hanem rajtam keresztül egész Finnországnak. Szabadjon ezt a kitünte­tést a magyar- és a finn nép közötti barátság, sőt rokonság szim­bólumának is tekintenem. Úgy érzem, hogy ezen kitüntető cim adományozásával az Egyetem ta­

Next

/
Thumbnails
Contents