Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1968-1971
1971. április 6. egyetemi tanácsülés - 2. Ifjúságpolitikai határozatok megvitatása
27 -Nem akarok itt utalni a 49i, 50., 52-es időben a Tanácsköztársaság hagyományainak a gyökeres kiirtására, ho^y mi lett ennek a következménye. Ne véleményem szerint eddig meg nem nagyon bolygatták ezt, de az 1956-os eseményekben ennek nagyon nagy szerepe volt. A negyedik bekezdése ennek a pontnak:"Az eddiginél nagyobb mértékben vegyük igénybe a szakma prominens képviselőinek egyik részterület ismertetésére ..." Sz nagyon szép, csak ehhez egy kellene, hogy pénzünk is legyen. De rettenetes nagy igénnyel léptünk fel, három szakembert akartunk meghivni két, azaz két óra előadás tartására, mire aztán a Dékán elvtárstól megkaptuk a rektor elvtárs rendeletét, hogy erre nincs lehetőség. Ín ezt tisztelettel tudomásul veszem, de azt kell mondanom, hogy ez lehetetlenség. Ha ez igy van a második félévben is, akkor egy olyan, a tanszéken eddig jól kialakult hagyományt nem tudunk folytatni. Ezen valahogy segiteni kellene. Egy Erdővédelemből ne lehessen 6 óra előadást külső előadóval, főleg szaktárgyakra vonatkozik, ezt nagyon nehezményezem. Tudomásul veszem, de nehezményezem, ehhez jogom van. A 9. oldalon 3. pont /2/ bekezdésében a következők olvashatók: Különösen a jelen időszakban kell ezt figyelembe vennünk. Arról van itt szó, hogy az ifjúság mindig is érzékenyen reagált különböző, sokszor szélsőséges hatásokra. Különösen a jelen időszakban kell ezt figyelembe vennünk, amikor a szocialista demokrácia kiteljesedésének helytelen értelmezése esetleg szélsőségekre ragadtatná az ifjúságot. Ezt a mondatot javaslom úgy, ahogy van törölni belőle. Az ifjúság azért ifjúság, hogy néha szélsőségekre ragadtassa magát. Az, hogy ez a szélsőség ne legyen veszélyes, ez egyedül rajtunk, oktatókon múlik, ezért nekünk kell viselni a felelősséget. Ez az én véleményem megint. Ugyancsak a 10. oldalon, a hallgatóink körében igen éles a reakció a közéletben mutatkozó egyes lazaságokkal, fegyelmezetlenségekkel, stb. szemben. Itt rögtön előre venném azt a gondolatot, ami a későbbiekben benne van tulajdonképpen ebben a bekezdésben, nemcsak a közéletben, hanem közvetlenül a munkahelyünkön mutatkozó minden egyes lazaság, fegyelmezetlenség rendkivül éles kritikát vált ki az ifjúságból és erre nekünk az eddigieknél is fokozottabban ügyelni kell, ha nem akarjuk az ifjúságot bunkóval, vélt helyes útra tériteni egyes esetekben. Annak ellenére, hogy nagyon sok megjegyzésem volt, az anyagot nagyon jónak tartom. ^r. Bezzegh László: Tisztelt Egyetemi Tanács! Egyetlen egy dologhoz szeretnék hozzászólni. Az anyag nagy része a Kari Tanács által elfogadott anyaggal megegyezik. A 10. oldalon lévő 5*/ pontra szeretnék reflektálni. A hallgatóink kulturális életének a kisaélesitésére. Egy kicsit kapcsolódik az első ponthoz is, mert ennek valóban elsősorban gazdasági kihatásai vannak. A költségvetésben biztosított öszszeg azonkívül a külső megbízásos munkákból erre a célra biztosított összeg olyan kevés és csekély, hogy semmi komoly dolgot csinálni nem lehet. A hallgatóinkat nézve látjuk azt a nagy lelkesedést és kedvet, amivel a kulturális munkát csinálnak