Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1968-1971
1970. szeptember 17. egyetemi tanácsülés - Egyetemünkön folyó kutatómunka helyzete
6 3.2 Az EFE Kiadványai Nagyobb terjedelmű, valamely témát sokoldalúan tárgyaló dolgozatok publikálásához Tudományos Közleményeink terjedelme nem elegendő. Ezért szorgalmazta a szerkesztő egy kiadványsorozat meginditását, melyben főhatóságunknak 1966-ban tett azon javaslata is támogatta, hogy kutatási jelentéseinknek biztosítsunk publikálási lehetőséget. Kézenfekvőnek látszott az a gondolat, hogy ezt a sorozatot saját üzemünkben rotaprint eljárással készitsük, mert ez egyrészt megfelel a nemzetközi gyakorlatnak, másrészt lényegesen olcsóbb a nyomdai előállításnál, harmadszor saját üzemünkben biztosíthatjuk a gyors átfutást. Saját üzemünkben eddig 6 kiadvány készült, melyből csak kettőnél volt 5-6 hónap az átfutási idő, a többinél 12-14 hónap, vagyis annyi, mint a nyomdában, egynél pedig 30 hónap. Kiadványsorozatunkhoz eddig 85,4 iv terjedelmű kézirat érkezett, 1966 tavasza óta. Ebből nyomdában készült el 5,0 iv, saját üzemünkben 32,5 iv és megjelenésre vár 47,9 iv. Az utóbbiak között a legrégebbi kézirat több mint 2 éves. 3.3 Jubileumi Évkönyv A Mindnyájan voltunk egyszer az akadémián ..... c. jubileumi évkönyvünket tűrhető átfutási idő alatt, különlegesen szép kivitelben készitette el a nyomda. Méltó emléket állit az 50 éves évfordulónak és feledteti egyéb problémáinkat. Javasoljuk, hogy egy alkalommal - 1971. februárjában - foglalkozzon a Rektori Bizottság a Jegyzetsokszorositó ügyével, hogy azt miként lehetne az egyetem saját publikációinak nagyobb ütemű elkészitésébe bekapcsolni. A publikációk megjelentetésében kifejtett erőfeszítéseiért Herpay Imre szerkesztő elvtársnak e helyen mondok köszönetét. 3.4 Egyéb A fentiek mellett lehetősége nyilik kutatóinknak eredményeiket a legkülönbözőbb folyóiratainkban közzétenni. ( Erdő, Faipari Tudományos Közlemények stb.) Elvtársaink ezt a lehetőséget megfelelően ki is használják. A kutatómunka eredményeit a szép számmal megjelenő egyetemi jegyzeteink is megfelelően tükrözik. Meg kell emliteni, hogy 1970. II. 17.-én Dr.Lőcsey elvtárs aláírásával értesítést kaptam, hogy előzetes javaslatunk alapján Dr.Majer Antal,