Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1968-1971
1970. május 29. egyetemi tanácsülés - Az Erdészeti és Faipari Egyetem nevelési tervezete
-7-a. / Az I.éves hallgatókkal meg kell ismertetni az Egyetem történetét, ezen belül az erdőmérnökképzés illetőleg a faipari mérnökképzés történetét. Határidő; folyamatos Felelős; KISZ b. / Meg kell ismertetni hallgatóinkkal az ifjúsági forradalmi munkásmozgalmat és annak vértanúit. E célból rendszeresen, legalább évente egy alkalommal, találkozásokat kell szervezni a forradalmi munkásmozgalom élő alakjaival. Határidő; folyamatos Felelős; Kollégium igazgatója és a KISZ c. / Tanulmányi kirándulásokon meg kell ismertetni a hallgatókkal hazánk történelmi nevezetességeit -amelyekhez a magyar nép harca kapcsolódik- valamint a szocializmus építésének kiemelkedő eredményeit . Határidő: folyamatos Felelősök; a tanulmányátakát szervező tanszékek vezetői d. / Továbbra is küzdeni kell a soviniszta, nacionalista, irredenta és kozmopolita nézetek ellen. Legalább félévenként egyszer a KISZ-házban vita fórumon kell egy-egy idevágó témakört megtárgyalni Határidő: folyamatos Felelős: KISZ e. / Tovább kell fejleszteni a hallgatók nyári külföldi tanulmányút csereakcióját a népi demokratikus országokkal. Határidő: folyamatos Felelős: a Kar dékánja f. / A külföldön járt csoportok rendszeresen számoljanak be utjukról a hallgatók előtt: Határidő: folyamatos Felelős: KISZ 1/10