Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1962-1968

1965.09.12. nyilvános tanácsülés

- 10 a személyzeti munkát, az oktatók ideológiai továbbképzését, a hallgatók nevelését illetően. Az I.1SZMP Győr- Sopron megyei Bi­zottsága megvizsgálta egyetemünk pártszervezetének munkáját és megállapította, hogy az utóbbi időben pártszervezetünk tevékeny­sége, az elmúlt évekhez viszonyítva, javult. Az állami vezetőség és a pártvezetőség között a kapcsolat jó. A KISZ Egyetemi Bizottsága is lelkiismeretesen és odaadóan segítette az Egyetem oktató- és nevelőmunkáját, az ifjúsággal való közvetlen foglalkozás útján. A KISZ vezetők részére tovább­képző tanfolyamot tartott, a hallgatóság társadalmi munkáját megszervezte, az I.éveseket balek-oktatásban részesítette és meg­rendezte a valetáló hallgatók ballagását. Közreműködött az egye­temi rendezvények megszervezésében, a hallgatók minősítési mun­kájában, a kollégiumi élet, a diákönkormányzat kialakításában, a kulturcsöpörtok, a tudományos diákkörök, a Diákjóléti Bizott­ság munkájában. Szakszervezeti Bizottságunk segítette az állami vezetés munkáját és ellátta a dolgozók érdekvédelmét. Megszervezte a fen­tiekben említett, nyolc előadásból álló pedagógiai előadás soro­zatot. Lebonyolította a dolgozók nyári üdültetését és gondosko­dott a dolgozók szénéi látásánál'! biztosításáról. Egyetemünk felügyeleti hatóságától, a Földművelésügyi Minisztériumtól, valamint az Országos Erdészeti Főigazgatóságtól az elmúlt tanévben I^íÉöáÉen segítséget megkapott oktató-, kút at ó- és nevelőmunkájának ellátásához. Többszöri látogatások során az Egyetem vezetőségével megtárgyalták célkitűzéseinket, feladata­inkat és hathatós segítséget nyújtottak ezek megoldásában. A költ­ségvetési-, beruházási hitelek folyósításával biztosította a Földművelésügyi Minisztérium célkitűzéseink anyagi bázisát. Az Országos Erdészeti Főigazgatóság vezetésében dr.Balassa Gyula miniszterheiyettes elvtárs nyugállományba vonulása folytán változás állott beí jelenlegi vezetőjétől, Földes László minisz­terhelyettes elvtárstól, e helyről is kérjük egyetemünk további hathatós támogatását. A Tanulmányi Állami Erdőgazdaság, illetve annak vezetője, Sallay Ferenc igazgató elvtársnak e helyről is köszönetét mondok azért az eredményes és készséges támogatásért, amellyel az elmúlt tanévben is segitette oktató- és kutatómunkánkat, amely elsősorban a tantárgyi gyakorlatok lebonyolításához adott segítségben, a kísérleti területek rendelkezésre bocsátásában, de sok minden egyébben is megvalósult.

Next

/
Thumbnails
Contents