Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1962-1968
1965.09.12. nyilvános tanácsülés
Szocialista Köztársaságba, a Kémet, a Lengyel és a Bolgár Demokratikus Köztársaságba, valamint Ausztriába látogatott el, tapasztalatok szerzése, ismereteinek bővitése, aspiránsképzésben, illetve tudományos konferencián való részvétel céljából. Külföldi vendégeink a Csehszlovák és Román Szocialista Köztársaságból, a Német és Lengyel Demokratikus Köztársaságból, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságból, valamint Francia- és Olaszországból érkeztek, számszerint 17 fő. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság Zvoleni Erdészeti és Faipari Egyetemével együttműködési szerződést kötöttünk, amelynek ünnepélyes aláírása a két egyetem székhelyén történt meg. Jelentős eseménye volt az elmúlt tanévünknek a hazánk fel- szabadulása 20. évfordulójának tiszteletére rendezett háromnapos Tudományos ülésszak, amelynek keretében két szekcióban, 33 tudományos előadás hangzott el. A Tudományos Ülésszakon emlékeztünk meg a Matematika tanszék megalapításának 200. évfordulójáról is. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját, március 15-én, hazánk felszabadulásának évfordulóját megünnepeltük, a Magyar Tanácsköztársaság kiki ált ásának évfordulójáról, valamint Lenin elvtárs születésnapjának évfordulójáról ugyancsak megemlékeztünk. A munkásosztály nemzetközi ünnepén, május 1-én, a város dolgozóival együtt vettünk részt az ünnepi felvonuláson. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat helyi csoportjával együttműködve, kéthetes Nyári Szabadegyetemet rendeztünk, külföldi vendégek'részvételével. Á Nyári Szabadegyetem rendezvényein egyetemünk oktatói előadásokkal szerepeltek. A-Kügpontl-Ki-épi M lle-tüüea-é-si-■■ ■ ■ Bi zott-séyy -eg^et-e^ünkü-n-4-íe'lyo z ini ül'é etr-t-artn'trtr ígér—tübb oktatója vett részt-. Az időszerű bel- és külpolitikai helyzetről Lombos Ferenc elvtárs, az MSZMP Győr- Sopron Megyei Bizottságának első titkára tartott előadást, az Egyetem vezetősége és tanszékvezetői részére. Oktatóink az elmúlt tanév során tovább folytatták jegyzet- irói tevékenységüket és az Erdőmérnöki Karon 13 jegyzet, a Faipari Mérnöki Karon pedig 9 jegyzet kézirata készült el. Tudományos kutatói feladatuknak is eleget tettek oktatóink, mintegy 50 témakörben. A kutatói tevékenységben az Egyetem majdnem valamennyi tanszéke, oktatója részt vesz. Tovább folytatták szakmai és ideológiai továbbképzésüket oktatóink, amelynek eredményeként egyetemi doktori szigorlatot tett, illetve doktori cimet nyert 2 oktató, kandidátusi tudományos