Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1962-1968

1962.12.07. egyetemavató tanácsülés

- 11 Hortobágyi Árpád: Tisztelt avató ünnepség, kedves Elvtársak! Éngedjék meg, hogy a Győri Wagon és Gépgyár dolgozóinak nevé­ben meleg szeretettel köszöntsem a megyénkben most már egyetemmé ala­kult soproni Erdészet és Faipari Egyetem vezetőségét, tanári és okta­tói karát, dolgozóit, valamint számos hallgatójának táborát. Az ün­nepélyes alkalmat felhasználva köszönetét kell mondanunk pártunknak és kormányzatunknak, ezen előrelátó intézkedéséért, amellyel lehető­vé tette megyénkben az első egyetemi oktatási formát. A technika gyors fejlődése, a Dunántúl fejlett iparosítása most már követelőén igényli megyei viszonylatban még további egyetem létrehozását. Meg vagyunk győződve, hogy pártunk és kormányzatunk ugyanilyen rugalma­san, győri viszonylatban is létrehozza rövidesen a műszaki egyetemi oktatás lehetőségeit. Dolgozóink nagy lelkesedéssel vették tudomásul ezen oktatási intézmény magasabbrendüségét és kérésük az, hogy mint eddig is, a haladó tudományokhoz és ezen oktatási intézmény hagyománya ihoz hiven olyan magas fokot érjen el fejlődésében, mely szükséges szocialista iparunk felső káderszükségletének kielégítéséhez. A tudo­mány rohamos fejlődése, a termelőeszközök bonyolultsága, a termelési folyamatok változatossága a nyersanyag ésszerűbb és gazdaságosabb felhasználása, valamint a vezetés színvonalának igényessége olyan szakembereket követel iparunk számára, akik szálánál és politikai tu­dásukkal és rátermettségükkel ezeket a feladatokat rugalmasan meg is tudják oldani. Meg vagyok győződve arról, hogy ez az egyetem az elő­feltételekkel rendelkezik és a dolgozó nép reményeit be is váltja, hiven^a 200 éves múltjához, szocialista hazánk egyik büszkesége és haladó tudományunk további zászlóhordozójává válik. Ehhez a Győri Wilhelm Pieck Vagon és Gépgyár dolgozói nevében eredményes, gazdag, tudományos munkásságot, Jó erőt és egészséget kivárok az Egyetem min­den dolgozójának. Dr.Gál János: Bottyán Mátyás a sopr nkövesdi Béke termelőszö­vetkezet elnöke következik. Bottyán Mátyás: Tisztelt avató ünnepség, kedves Elvtársak! A sopronkövésdi Béke termelőszövetkezet vezetősége valamint tagsága nevében szeretettel köszöntjük az Erdészeti és Faipari Egye­temet egyetemmé avatása alkalmából. Továbbá köszönetét mondunk az egyetemnek azért a munkáért, amit mint patronáló vállalat tett üzem, úgy talajvizsgálatokban, mint térkép készítésekben. Reméljük azt, hogy az elkövetkező időben is megkapjuk a további támogatást és segítséget. Dr.Gál János: A Kertészeti és Szőlészeti Főiskola nevében dr. Probócskái Endre egyetemi tanár kívánja üdvözölni az Egyetemet. Dr.Probocskai Endre: Tisztelt ünneplő Közönség! A Kertészeti és Szőlészeti Főiskola vezetőségének, oktatóinak, dolgozóinak és hallgatóinak nevében meleg szeretettel üdvözlöm a Jubiláló Erdészeti és Faipari Egyetemet. Őszinte örömmel értesültünk arról, hogy a Ma­gyar Képköztársaság Elnöki Tanácsa 1962. évi 22. számú törvényerejű rendeletével szeptember 1-i hatállyal egyetemi rangra emelte ezt a nagymultu és egyetlen felsőfokú erdészeti oktatási intézményt. Talán még élnek azok a fák, amelyeket az Egyetem megalakulásakor elültettek az Egyetem tanárainak, hallgatóinak vagy dolgozóinak a vezetésével és tanúi annak a küzdelemnek, amelyek között az erdészeti felsőfokú ok­tatás az erdészet a másfél évszázad alatt keresztül ment. Ennek a küzdelemnek, ennek a lelkes munkának, amelyet az erdészet képviselői végezték ezalatt az idő alatt elismerését és méltánylását ünnepeljük ma. Mi, akik szintén foglalkozunk fás növény termesztésével, nagyon sokra értékeljük azt az erőfeszítést, amit az erdészet képviselői az v » . I

Next

/
Thumbnails
Contents