Erdőmérnöki Főiskola - tanácsülések, 1961
1961.12.01. tanácsülés
- 3 vezetőkkel, de mindenkivel. Mindenkinek igyekeztél a .munkáját segíteni. minden munkára felhívtad a figyelmet olyan vonathozásban,hogy a gyakorlatban hogy és mint történik az. Ez azért volt jó az okta-" tó munka szempontjából, mert hosszú időt töltöttél kint a gyakorlati életben, bár azelőtt hosszú éveken keresztül az Erdőmérnöki Főiskola tanársegéde, majd adjunktusa is voltál. És éppen én is azon szerencsések közé tartozom, akiknek adjunktusa voltál abban az időben, amikor én hallgató voltam, itt a Főiskolán. Nagyra értékeltük a munkásságodat, oktatási tevékenységedet akkor is és most is,amikor mint tanszékvezető működtél itt a Főiskolán. Nagy szeretet el vettünk körül, a hallgatóid is nagyon szerettek és a gyakorlati életben, a Te munkád nyomán jobban megállják a helyüket. Sok olyan értékes tanácsot, tapasztalatot ismeretet vittek magukkal, amelyekkel g gyakorlati életben jobban meg tudják állni a helyüket, kint nyugdíjas is dolgozhat az országért, a népért, a szakmájáért, az em- /bérért. És én tudom, hogyÍE ezt az ut t választod, és az ország fiatal szakembereinek sok hasznos tanáccsal fogsz még szolgálni,cikkeiddel, Írásaiddal, müveiddel, előadásaiddal is. kert láttuk,hogy nagyon szoros kapcsolatot tartottál fenn a gyakorlattal, gyakran, sűrűn látogattad az erdőgazdaságokat, azt hiszem az alatt az idő alatt, mig itt oktattál a Főiskolán minden erdőgazdaságban többször is megfordultál és ezt a példát természetesen igyekszünk mi is követni. En most az összes oktatók nevéoen, de elsősorban a tanártársaid nevében kívánom, rogy maradj itt köztünk, járj be ide a Főiskolára, segítsd a munkánkat! Még sok hosszú éven keresztül végezd ezt a munkát az erdőgazdaságokban is cikkeiddel, felvilágosító, tanácsadó munkáddal. Erőt, egészséget kívánok mindnyájunk nevében. Most pedig engedd meg, hogy a tan rt ár said nevében átnyújtsam Neked ezt a szerény emléktárgyát. Lámfalussy Eándor: Mélyen tisztelt Főiskolai Tanács ! Mélyen jóleső érzéssel vettem tudomásul szavaikat, mert nincs az életben nagyobb kitüntetés, mint hogyha valaki távozik a posztjáról és ilyen meleg szeretettel búcsúznám tőle, jeléül annak, hogy az illető, aki távozik, mégis valamit tett és legalábbis igyekezett teljesíteni azt a kötelezettséget, amivel a magyar néppel szemben tartozik. Mélyen meg vagyok hatva, jóleső érzéssel vertem tudomásul szavaikat. Nem vagyok én a szónak mestere, inkább az érzéseknek, an it az életben aztán tetteimben juttattam kifejezésre. Nem is szeretnék sokat időzni itt a magam személyénél, mert az már bizonyos mértékben személyi kultusz lerne, amit én legnagyobb mértékben elitélek, tudom, hogy sok munka vár még Önökre! Nem. fe- ledkezhetem meg hálás köszönetéin nyilvánításáról elsősorban népi demokráciánknak, hogy megtisztelt ezzel s. magas pozícióval és működésem alatt zavartalanul dolgozhattam, nyugodtan nyilváníthattam véleményemet, még hogyha szembenáiltam is a szakkérdésekben egyes esetekben! Az élet valahogy aztán elsimította ezeket , de azért nekem soha semmi bántódásom nem esett, sőt csak elismerés ért. Megköszönöm azt elsősorban, hogy én úgy hagyhatom el a munkahelyemet, hogy nem futottam meg, innen és nem kényszeritettek innen el; én magam kértem, mert láttam azt, hegy most mar itt az ideje. Láttam hogy van, aki a munkámat átveszi, még jobban, még nagyobb erővel dolgozik és igy akartam népgazdaságunknak a továbbiakban szolgálni. A végén csak egy kérésem volna: A Főiskola kapuja maradjon nyitva részrestre, hogy bejöhesek ide szakfolyóirtokat, könyveket tanulmányozni, ne szakadjak el s Főiskolától, az Álma Matertől és ne szakadjak eL az általam nagyon kedvelt gyakorlati élet5
