Erdőmérnöki Főiskola - tanácsülések, 1960

1960.03.15. tanácsülés

Volt egy-két rendezvényünk, amikor az oktatóink összejöttek és úgy érzem, hogy elég jó hangulatban ismerkedtek egymással itt a KISZ házban. Ilyen volt pl. egy névadó ünnepség, a szilveszteri összejö­vetel. Amit a jövőben tovább kellene és kell vinnünk több alkalommal, ha nem is mindig mulatsággal egybekötve, de egy-egy délután során aktuális oktatási vagy nevelési problémákról beszélgettünk. A Világnézeti Nevelési Bizottság munkastílusát illetően sze­retném megemlíteni azt, hogy nem tartunk bizottsági üléseket. A Bi­zottság egyes tagjaival tartott kapcsolat revén intézzük ennek a Bi­zottságnak a munkáját. Nehéz a feladatunk olyan értelemben, hogy ren­geteg probléma merül fel nap', mint nap, azonban néhány eredmény ar­ra mutat, hogy ennek a Bizottságnak a munkája szükséges és az ered­mények után kétségtelenül hasznos is. Gál János: Ezzel a munkával kapcsolatban kinek van kérdése, hozzászólása? Magyar János: Segédoktatóinktól már több alkalommal hallom azt, hogy nagyon szívesen jönnének kibővített tanácsülésre. Tartsunk ilyet és oktatói értekezletet, amelyen ők is részt vennének és megbeszél­nénk az elmúlt félév tapasztalatait ás ebben a félesztendőben a kü­lönféle tennivalókat. Helyes lenne-e ez különféle szempontból, okta­tási szempontból, nevelési szempontból, különös tekintettel a világ­nézeti nevelésre és igy tovább. Azt gondolom, hogy ezt Somkuti igaz­gatóhelyettes elvtárs tető alá tudná hozni. Gál János: Szeretném megkérdezni, hogy a Bizottság az ellenőr­ző ténykedését elvégzi-e? A segédoktatók számára szervezett rendsze­res oktatást ellenőrzi-e, irányitja-e, az ott tapasztalt hiányossá­gokat megbeszéli-e? Kocsis József: Két dologgal szeretnék foglalkozni. Az egyik az oktatóknak' az ideológiai továbbképzésével kapcsolatos, másik pedig az ifjúsági akadémiának a kérdése. Nekem az az érzésem, hogy az oktatók ideológiai továbbképzésére rendezett előadások, amelyek a kongresz- szu3sal kapcsolatosak voltak, nem elégítették ki az oktatókat, de részben a dolgozókat ás a hallgatókat sem. Több KISZ titkárral beszél­ve, általános vélemény, hogy ezek az előadások rendkívül nagy átfe­déssel dolgoztak. A másik kérdés az egyetemen kívüli politikai - ideológiai neve­lés. Olyan fontos kérdés ez, ami most, hogy a KISZ-ben dolgozom,rend­kívül közvetlenül érint engem és meg kell mondanom itt a Tanácsülés előtt, hogy ebben a félévben nagyon sok segítséget kaptunk fiatal és idősebb oktatóktól egyaránt. Azonban a továbbiakban még fokozottabb segítségre számítanánk és megmondanám, hogy mi volna az az út, amelyen megkezdhetnénk ezt a további munkát. Az ifjúsági akadémiák mint olya­nok nem voltak rosszak az elmúlt félévben, jó előadások voltak és nagy látogatottságnak is örvendtek. Azonban meg kell állapítanunk, hogy 305-306 hallgatónkból egy-egy ilyen előadáson részt vett 120, maximum 150 hallgató, ez azt jelentette, hogy a másik 150-et nem érdekelte ez az eloades, vagy pedig mondván azt, hogy teli van a KISZ, hát nem me­gyek el. Most mi arra az álláspontra jutottunk a KISZ bizottságban, hogy visszahozzuk azokat a régi, bevált módszereket az előadásokban^ amik megvoltak 1956. előtt, hogy az évfolyamok rendeznek egy-egy elő­adást, mégpedig ebbeh a félévben minden évfolyam, minden alapszerve- zet előadá.st fog rendezni, csali az évfolyam számára, de amellett nyil­vános, tehát meghívnak más évfolyamokat is, s az Egyetem dolgozóit i3. Mégpedig az előadások témája egyik kimondottan politikai jellegű téma, a másik is politikai, de inkább erkölcspolitikai. Tehát az első elő­adást most tartjuk a jövő héten az egyik évfolyamnál. Cime: Szerelem, házasság, válás. Hát ebben van politika, de inkább erkölcspolitikai- 23 -

Next

/
Thumbnails
Contents