Erdőmérnöki Főiskola - tanácsülések, 1960
1960.01.28. tanácsülés
Strauoz Jóga oft A budapesti párttitkári értekezleten hang** eúlyozt^lt^ ho^y é falun a kispolgári maradványok felszámolására folytatott harcban az érd^mérnökök eddig ia jól vizsgáztak« Pontos, hogy ügy neveljük a fiatalokat, hogy a vidéki munkahelyekre kikerülve felkészülten tadjanak szembehelyezkedni a még meglévő kispolgári nézetekkel ás sikeresen tudják megvédeni a marsismua igm- sát az idealizmussal »zenben és el tudják szigetelni h klapUálll reakciót & tömegektől,, íbben a munkában nemcsak a Párt és KISZ kell, hogy végezzen nevelő munkát, hanem az oktatói kar minden egyes tagjának feladata ez. Helyesnek tartom, hogy az eled két évfolyamon az oktató és nevelő munka érdekében tanulmányi felelősöket állítottunk be, azonban hiba volt, hogy mindeddig nem történt meg az általuk végzett munka kiértékelétie. Javasolom, hegy az oktatói karból a felsőbb éveseknél ie nevessünk ki évfotyamfsíelésüket* '/agy még inkább helyesebb volna, ha a felsőbb évfolyamoknál felelősként 1-1 tanszéket neveznénk, meg, amely tanszék a többi tanszékkel együttműködve tudná a hallgatóknál megmutatkozó hiányosságokat es fogyat ékoosá^okat össsögyűjteni és irányítani a hallgatókat ezen hibáknak a kijavitáe^ban. Kovács illést A tanszékek vegyék figyelembe, kapják meg a hozzájuk Merülő hallgatókról a minősíti^-/:!, bogy lehetőség nyíl-, jók a hallgatók hiányosaágait, hibáit mogiumerni éa oktató-nevelő munkájukat ágy irányítani, hogy segítsék a hallgatókat esen hibák kijavitásóban, A hallgatók minősítését tanszéki értekezleten alakítsák ki, ahol a.negádoktatók - akiknek módjában áll alaposabban megismerni a hall utókat - ie elmondhassák véleményüket« domkutl -leméri A kádermunkával kapcsolatos jelentésnek véleményem" VaerTni elisoeorban uz a legnagyobb érdeme, amit maga a jelentés nem tartalmaz, mégpedig az, hogy ebben a jelentésben nem esik szó & kádermunkét végsők megbecsüléséről* A kádermunka elcŐ- eorban politikai munka. Jól tudjuk, hogy a múltban a káá?rsunkát végző személyeket kétkedéssel nézték. Az, hogy ebben a jelentésben erről nem mik ezó, elsősorban annak a következménye, hogy Főiskolánkon ilyen problémák már nincsenek, illetve ilyen kérdések nem jelentenek problémát, iz pedig, ha meggondoljuk, komoly eredménynek számit, A személyzeti munkáról készített beszámoló 2« oldalán a 2«, 3, bokezdée megfogalmazóóéval nem értek egyet, eböl egyes oktatók Ha ezt igy elfogadnánk, akkor párton kívüli dolgozóink közül sokan joggal megsért*dhetnénhk, hiszen ez a fogalmazás körülbelül azt jelenti, hogy az elméit 15 év során nera voltak kepeaek elsajátítani a aarxizmoe-l'»niniamue oktatásának alapvető téziseit. Más szavakkal« mi kommunisták szellemileg kiválóbbak vagyunk náluk« Persze, ha ezt Így gondolnánk, akkor nem kellene máét tennünk, mint ultidon űj felvételnél csak azt vizsgálnunk, hogy a Fői.:kólára pályázó mennyire ismeri a anmizmua-1. niniamua tanításait« Véleményem szerint az ellenforradalom idején dolgozóink egy részének megingását, az ellenforradalom uszályába kerülését, elsősorban nem a politikai tájékozatlanságuk, a mcxvismuo-loainizmuaban való járatlanságuk *i flíltáR fsáb A1 /í _ ifi A -?'A át JSM ezmAlr 4 ír tmSe SÍN»*’!/%**»*£ v« nKir 4 Tißti atlr /*t1 r%\+ ¥ «3- é- ■*«le