Erdőmérnöki Főiskola - tanácsülések, 1960
1960.01.05. kibővített tanácsülés
6. IV. Levelező oktatás A leve leső és esti oktatást továbbra is' elsősorban a már funkcióban lévő, ele képesítéssel nem rendelkező káderek számára kell biztosítani. Emellett fokozatosan szélesíteni kell az érettségi után m termelő munkát végzők felvételét is. A levelező oktatásban résztvevők tanulási feltételeit meg kell javítani. Tanulmányaik megkezdésének elején a hallgatók töltsenek el egy évet.az egyetem székhelyén, a szükséges alapismeretek megszerzése és begyakorlása érdekében. Erre az időre a nappali tagozat egy évfolyamát üzembe, gyakorlati munkára kell kiküldeni. Törekedni kell - az egyetem székhelyén lakó hallgatók esetében - a levelező oktatásnak esti oktatási formával való kombinálására; a vidékiek számára- pedig konzultációs központokat kell létesíteni. Távolabbi perspektívában a levelező éss a nappali oktatást egymáshoz kell közelíteni kombinált formák létrehozásával /á levelező tagozatokon egyes félévekre függetleníteni kell a hallgatókat, a nappali tagozatokon pedig egyes szakok hallgatóit bizonyos időre gyakorlati munkába kell helyezni és ez alatt képzésüket levelező formában kell folytatni/. A reform megvalósításának menete és módszerei. "A mezőgazdasági felsőoktatás továbbfejlesztésének fő kérdései" c. anyag alapján minden egyes szak konkrét reformjavaslatát el kell készíteni. A javaslatokat a kari tanácsok állítják össze. A javaslatok elkészítésénél nagymértékben figyelembe kell venni az egyes szakok /karok/ sajátosságsit/a mezőgazdaságtudományi kar és az akadémiák közösen készítik a javaslatot/. A reformjavaslatokban vázolt intézkedések egy részének megvalósítása már megkezdődött /a társadalmi ösztöndíjak rendszere, a termelőmunka utáni felvétel, s za kmé r nökkép z és/, A javaslatok megvalósítását két szakaszra bontva kell feltüntetni. Az első szakaszban az 196o. szeptemberétől megvalósítandó, kevés költségkihatással járó javaslatokat kell felvenni /a le- . velező oki üás feltételeinek megjavítása, gyakorlati szakemberek fokozottabb bevonása qz egyetemi oktatómunkába, nagyobb anyagi kihatással nem járó kísérletek stb./ a második szakaszban 1961* szép-