Erdőmérnöki Főiskola - tanácsülések, 1960

1960.03.15. tanácsülés

- 5 ­A tanszékvezetésnél azt a gyakorlatot alkalmazzuk, azt hiszem az helyes Is, hogy minden olyan tanszéken, ahol jelenleg tanszékvezető egyetemi docens van, ha meghirdetjük az egyetemi tanári állást, akkor uj pályázatot Írunk ki, és nem automatikusan visszük előre tanszékvezető docens a tanszékvezető egyetemi tanár álláshelyre. Itt kimondottan egy heosztott dooenei állásról van sző?'. Keraky Ernő: A tudományos munkásságiról nem volt sző. Van-e neki? Sál János; Iirre vonatkozóan a Bizottság megkapta az összes anyagot, kérem 15omkuti elvtársat, hogy ismertesse a megjelent szakcikkeit, valamint az aspiranturávsl kapcsolatosan folyamat- banlávő dolgait. Somkuti alemér: Benedek Attila aspiranturs keretében tanul. Kandidlsuti disszertációjának témája: "Az iparifa kihozatal foko­zása." Elsősorban a gazdaságos előhasználat elvi kérdéseit, mód­szereit és öeizefüggáseit vizsgálja ezen a témán belül. Az előző időket illetően pályázati anyagában Írja: ’’Kimondottan tudományos munkásságot nem végeztem, hiszen beosztáson és elsősorban munkate­rületem rendkívül lekötött, ismereteimet elsősorban közgazdasági területen igyekeztem bővíteni. Szentcivül elvégeztem a Marxizmus- leninizmus 3 éves esti egyetemet, ahol elsősorban egyetemet végzett halig©tótársaimmal a marxizmus-leninizmus elvi kérdéseivel ismer­kedtem meg egyetemi színvonalon. Filozófiából, politikai gazdaság­tanból, a munkásmozgalom történetéből az előirt vizsgálat sikeresen letettem." Szakmai, világnézeti ismereteim birtokában az ipari-fa kihozatal fokozásával kapcsolatos kérdések tudományos vizsgálatát kezdtem meg. érinek keretében kapott lehetőséget, alkalmat arra, hogy 1959. február l£-én a kandidátusi disszertáoíóját is elkezd­hesse. 1951-ben a mezőgazdasági kiskönyvtár sorozatban a "Faki­termelés'' címmel irt népszerű kiedványt. 195o-ben szerkesztője volt az akkor első Ízben negjelent technikumi Erdőhasználattan o. tankönyvnek, és 1953-ban ugyancsak ő szerkesztette a technikumi Srdőhesznllattsn c. tankönyv uj kiadását. Látható, hogy lényegében a munkássága, a szakterületével összefüggő kérdésekre terjed ki. Az "Krdő"-ben több cikke jelent meg. A tudományos munkásságát bizonyltja az aspirantura munkája. Gál. János: Köszönöm szépen. Kinek van kérdése? Hozzászólása? Stasnay Albert: Az e jelenség, hogy csak egy pályázat ér­kéz ett’TeT^rra^iáTaT, hogy a gyakorlati munkáoan lévők nem kí­vánnak oktató munkát végezni. Azt hiszem más oka is van ennek, mégpedig az anyagi ellenszolgáltatás. Valamit ezzel szemben tenni kellene, hogy a gyakorlatban lévők és a mi fizetésünk kö­zötti különbség megszűnjön, hn ebben látom annak okát, hogy erre a docensi állásra is csak egy pályásat érkezett be. Én azt sze­retném megkérdezni, hogy a tanszéken olyan-e a nelyzet az okta­tást illetően,, hogy ennek az állásnak a betöltése valóban sürgős?

Next

/
Thumbnails
Contents