Erdőmérnöki Főiskola - tanácsülések, 1959
1959.02.18. tanácsülés
25 Szabó Dénes: Rajtam nem átülik, n most is kétszer kerestem az igazgató elvtársat, nem rajtam múlott, hogy nem beszelhettünk egymással. Valóban küldhettem volna egy feljegyzést ebhen az ügy- ben, de nem láttam értelmét, mert már elküldtem vagy nyolcat, de választ meg egyikre sem kapta»# ..var János: Van-e a Tanács tagjai közül valakinek ru'g valami jelentése vagy kérdése? Winkler > 3zkár; Egy kérdést szeretnék feltenni. Körülbelül egy hete az igazgatóságtól kaptunk egy felhívást, hogy a segédoktatók óraterhelését jelentetik be. ügy látom, hogy az egyes tanszékek nem egészen egyértelműen fogták fel a kérdést. Voltak elvan tar székek, amelyek csak az órarendszerinti elfoglaltságot tüntették fel, voltak olyanok is, .amelyek a gyakorlatokra való felkészülést is feltüntették. Magyar János; Tisztelt Tanács! Rendelet szabályozza, hogy a segédoktatók esetében mi a heti norma és mi tudható be kötelező óraelfoglaltságnak. Tekintet nélkül arra, hogy egyes tanszékektől milyen jelentések érkeztek be, mi egységesen csak az órarendszerinti elfoglaltságot vesszük figyelembe. Ha olyan kérdés merülne fel, ami kétségessé teszi a helyes állásfoglalást, megkérdezzük az illetékes tnsz ékezet őt* Kern számítjuk be a segédoktatóknak azt a tevékenységét, amelyet az Erdőmérnöki Főiskolán kívül más szerv vagy intézmény számára végeznek, A Főiskola oktatóinak nállunk kell teljesítenie az előirt heti óraszámot. Előfordulhat, hogy?- a kötelező óraszámot 1-2 órával túlhaladja, ezt a premizálás során vesszük tekintetbe, Sébor János; Ezek szerint teljeven felesleges volt ezt a kérdést intézni a tanszékekhez. Egyszerűen az órarendről lehetett volna kiírni a segédoktat'k elfoglaltságát. Nádunk például műszer- gyakorlatokon a hallgatókat csoportokra kell osztanunk és egy-egy kisebb csoport al foglalkozik egy-e*gy segédoktató, Magyar János: éppen ezért nem volt felesleges. Az órarendből az ilyesmi nem tűnik ki, azonban feltehető, hogy egy-e.gy csoporttal egy-egy tanársegéd foglalkozik. Az általános szabálytól el lehet térni úgy, ahogy azt ae illető tárgy oktatása megkívánja. Kell, hogy a kezünkben legyen ez a kimutatás, mert például a legutóbbi tanácsülésen sem értettem jól 1 rofesször ur hosszas 2T