Erdőmérnöki Főiskola - tanácsülések, 1959

1959.02.18. tanácsülés

16 Hasonló az utépit'y dolga, A ?3z-ekben a közutak kialakít ásó­val kapcsolatban 3ok beköt őutra less szükség, Winkler professzor felvetésével tökéletesen egyetértek, ä» építési tanácskozást és helykijelölést együttműködve kell végezni a többi hasonló feladatot ellátó szervvel, tinkler professzor és mun­katársai, ha tudatában vannak, hogy ezzel is a TSz-ek munkáját segí­tik elő, még inkább beleadnak mindent, mint ahogy ed lg tették, jébor professzor felvetését helyesnek tartom, hogy szüksé­ges a földterületek számbavételénél képzet’ szakemberek irányítása, Bz biztosítva is van, de igen sok adminisztrációval Jár ez együtt és erre alkalmasak a hallgatóink, Ebbe kapcsolódik I.euwirtb kollega Javaslata, hogy & hallgatókkal menjenek ki oktatók is, Így a hallgat tők felügyelet és irányítás alatt vannak, hisz mindössze négy hall­gatói csoportról van sző, ab oktatás Úgyis szünetel, nincs ennek sem­mi akadálya. így fogunk eljárni. Hasonló a Földméréstani tanszék felajánlása vízlevezetőéi műnkők tekintetőben. £* olyan dolog, ivei looo holdakat lehet ter­mővé tenni. Fásítási vonatkozásban köszönöm lia^ar igazgató elvtárs és Harcosi professzor által beígért támogat»1st. Közösen fogjuk ezt a mikét elvégezni. Hónai Ferenc a bizalmiak utján kívánja a dolgozók körében ismertetni a TSz-ek szervezésével kapcsolatos felajánlásokat és fel­hívni a fijf^yelmüket a munka fontosságára. Szerintem ilyen nsgyfoiitos- s.igu S • yhordSSUjl óL;ot I A0$09Í | :-ú;? 'l ttdLeSdM r t< kell megismertetni és megvitatni, ezért az eredményeket szakszerve­zeti gyűlésen ismertessük. Jobb lesz Így, >int a bizalmi h lózatra bízni. Beaky professzor esetében is rejtett tartalék felszínre kerü­léséről van szó, mert nem is tudtuk, hogy mezőgazdasági képzettsége van, o de ne® is az a fontos, hanem az, hogy ezt a tudását a gyakor­latban hasznosítsa. Eddig csak lántos és Szegő elvtársakVal szá ol­tunk, mint sesőgazd* sági szakemberekkel, SoraVuti elvtárs segítségére szintén számot tartunk, hisz as üzemsz* rvezésnek is vannak általános irányelvei. Célszerű lesz ha felveszi a kapcsolatot a Mezőgazdasági üzemszervezési Int 'zet Igazga­tójával és ők meg tudják mondani, hoyy hol tudnak legh szijosabb «un­iót végezni, A parasztküldöttségek vendégül látnia szintén jó ötlet, de el szőr meg kell ismerkedni a, patronálandó községekkel. 4b

Next

/
Thumbnails
Contents