Erdőmérnöki Főiskola - tanácsülések, 1958
1958.10.10. tanácsülés
' - 26 árát állapítanánk meg és ezt lo. gyakorlati, pontkánt szerepeltetnénk az anyagban» Haracsl; A Főiskola vezetőségének biztosítani kell a tanulmányi $s'munkaiegyelmet, de ennek nem ebben az anyagban van a helye. , flunöa: Sokféle szempont szerint tárgyalhatjuk az egyetemi oktatók feladatkörét. Mr többször uségvizsgáltuk, hogy az egyetemi oktatásban az oktaták részéről milyen hibákat követtünk el. Az ellenforradalom Idején láttuk, hogy az oktaták munkájában hiányosságok mutatkoztak. Elismertük azt, hogy isiben vétettünk ás megegyeztünk abban, hogy a munkát miben kell kijavítani. Belátjuk azt is, hogy egyes dolgok még döcögnek. Sgyet azonban világosan kell látnunk, hogy az ifjúság helyes irányban való nevelése nem' egy ember nevelésének az eredményes lesz. Valamennyi oktatának a hallgatókat nevelnie kell mind szakmai, mind ^oltiköl téren. Sz azonban esak úgy érhető el, ha a párt és kormány politikáját minden oktató magáévá teszi. A jövőben az oktatóknak mindkét vonalat lelkiismeretesen vinnie kell. A hallgatóknak azalatt az idő alattt mig az egyetemen tanulmányaikét folytatják, mind szakmai mind világnézeti szempontból határozott alapokat kell szerezniük, ami csak úgy lehetséges,, hogy a felvilágosító, oktató és nevelő munkába az összes oktatának bele.kell folynia. * ' - , ■ Fort Árpád: Bekern a d. ponttal kapcsolatban volna javas-^ latom. Áz okt'nták nemcsak politikai kérdésekben, hanem az oktatái munkájakban is elfogadják a Tárt irányítását. Hera a szakemberek vezetése, hanem a párt vezetése szabja meg az oktatás irányát. A Párt és Kormány politikájának támogatása ás elfogadása nem azonos. Egészen tisztári kell, hogy álljon ez a kérdés előttünk. Haraosi; Az 5. oldal o./ pontja kiegészül agy, hogy a **.... marxista-Ien'inista szellemben á.^árt irányításának megfelelően... * A d. pont elmarad. Az volna a javaslatom, hogy ezt az egész részt a pont * nélküli résztől kezdődően hozzuk előre a II. fejezet eleiére, 5. bekezdésként. ' , Sáli: Kiegészítő javaslatra az indít, bár szakmai kérdésekkel az anyag elég sttrün foglalkozik, mégis szükséges figyelembe venni azt, hogy itt a.Főiskolán erdfimérnökök képzése folyik, ^azoknak az életben a szakma területén helyet kell állniok. ES a szakmájukat nem ismerik és szeretik meg,- adhatunk bármilyen lelkesítő képet a jövőjükről, nem lesznek jő mérnökök. Itt a Főiskolán kell a szakmaszeretet8t beléjük nevelni. Célszerű lenne a II. fejezet lo. pontjaként felvenni: Az Erdőmérnöki Főiskolának az oktatái kötelesek maguk megismerni a Párt által jóváhagyott erdőgazdasági célkitűzéseket, távlati terveket és ezeket a távlati terveket kötelesek a hallgatókkal megismertetni © szaktárgyuk természetének megfelelően. Ugyanez vonatkozik a faipar területére le.