Erdőmérnöki Főiskola - tanácsülések, 1958

1958.12.09. tanácsülés

\ aég is közbeesett ás az egyéb rendezvények sűrítése azért volt szükséges, mert a vizsgahonap sürgetett, hogy azt teljesen sza­baddá tegyük. \ • Kertész elvtárs hiányolta a közösségi nevelésre való akti­vizálás programját. Tudomásom szerint foglalkozom ez2el a jelentés 6. pontjában akkor, amikor kértem, hogy különösen a munkás- és parasztszármazású hallgatókkal való gyakoribb foglalkozással és a, KISZ tagokanak a lakócsoportokon belüli munkájának irányítá­sával segítse a pártszervezet a kollégiumi*neveloraunkát• * kollégiumokban a hallgatóknak nagyobb szabadságot adni, mint amilyet mi adtunk - véleményem szerint - már nem lehet, mert mindazt, amit javasoltak, megvalósíthatták, és ehhez mi minden se­gítséget megadtunk nekik. Berta elvtársat az előadása megtartására a kollégiumi igaz­gatóhelyettes kérte fel, de a jövőben konkrétan meg kell beszélni, hogy mi legyen az előadás témája, Végezetül csak annyit szeretnék aláhúzni, hogy az úgyneve­zett kollégiumaink még nem kollégiumok, de a tavalyihoz képest pozitívnek kell értékelni az eddigi munkát. Be kell számolnom a lakócsoportgyülésről, amely az erkölcsi-politikai nevelőmunka ter­vében szereplő erkölcsi normákkal foglalkozott. Bégebben a Főiskola munkaprogramjaiban sem szerepeltek ilyen problémák és hogy ezek a kérdések ma az ifjúsággal megtárgyalásra kerülnek, ez már magá­ban véve is pozitívum. ■áz ifjúság aktivitásáról szólva meg kell mondanom, hogy az ifjúság nem olyan aktiv, mint amilyen az itt elmondottakból gondol­hatnánk. Éppen azoknak a fiatal oktatóknak lesz a feladata ezer* vál­toztatni, akiket a fanács a kollégiumi élet irányítására kijelölt. Erre a munkára különösen a KISZ tagokat kell igénybe venniök. El­engedhetetlenül 3zUksóges a KISZ tagok példamutatása, mert éppen a KISZ vez tőktől nem kapjuk még azt a támogatást, amit tőlük el­várnánk. így előfordult, hogy a volt KISZ vezetőség egyik tagja aláhamisittatta nevét a jelenléti ivén, így nem tudom elképzelni a helyes kollégiumi vezetést, A kultürmünkóval kapcsolatban két bejelentésem v^n. ígéretet kaptunk, hogy februárb n a győri zeneművészeti szak­iskola szimfonikus zenekara lejön hozzánk vendégszerepelni, A Főis­kola énekkarát pedig Hajdú IV, éves hallgató vezethetné, mert ha az énekkar nem működik, akkor szétesik. Petz Lajost Az elhangzott hozzászólásokból úgy látom, hogy a kollégiumi nevelésben 2 féle irányzatot szeretnénk megválóéitani. Somkuti elvtárs katonásabb nevelést kiván először, f másodszor nagyobb kötöttséget. Ami a lakócsoportok létszámát illeti, jó lenne kisebb cso­portokat alakítani, nagyobb eredményeket lehetne elérni. A javaslatok szerint létrehoz a Tanács egy bizottságot, a- maly a kollégiumi diákbizottságot patronálná. Eddig nem túlságosan nagy támogatást kaptunk. Roxer adjunktus kartárs volt kint talán 2-3 alkalommal, amikor a kollégiumban megindult az átszervezés,*köz­ben azonban megbetegedett ás igy semmi támogatást nem kaptunk. A naposi szolgálat bevezetését jónak tartom olyan formában, hogy a napos ellenőrizze a kollégium rendjét ás tisztaságát és biztosítsa a csendet a vizsgahónapra való tekintettel. . A takarítószemélyzet alacsony létszáma miatt rendfelelősi N szolgálatot vezessünk be. Nem tudora, hogy a javaslat alatt azt kellene-e értenünk, hogy mi tartsunk a szobában rendet úgy, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents