Soproni Műszaki Egyetem Erdőmérnöki Kara / Erdőmérnöki Főiskola - tanácsülések, 1957

1957.04.13. tanácsülés

- 6 ­állást olyan értelemben, hogy ezt a kérést nem teljesíthetjük. Haracsi Lajos; A tisztánlátás Kedvéért szeretném tudni, hogy milyen indokkal kéri. Magyar János; Semmi különös indoka nincs. •Tisztelt Tanács! Varga József különlegesen képzett hivatalse­géd azt kéri a Főiskolától, hogy a jelenlegi fizetésénél magasabb fizetési fokozatba sorolja a Főiskola vezetősége, nevezetesen 850.- Ft-osba. Kérését azzal indokolja, hogy már hosszú évek óta áll a Fő­iskola szolgálatában. Annak idején elvégezte a laboránsképző tanfolya­mot is, most pedig közel áll a nyugállományhoz. Nem kétséges, hogy ilyen körülmények között a Tanács határozhat úgy, hogy a kérését tel­jesítjük, Meg is tennénk, de ennek van egy olyan akadálya, amit nem hagyhatunk figyelmen kivül, még pedig az, hogy egy fillér felesleg sincs a béralapunkon. Amit itt valami változás nem áll elő, addig a kérés nem teljesíthető. Sébor János: Érdemes emberről van szó, felterjesztéssel kellene fordulnunü a minisztériumhoz, hogy ejtse módját a béremelésnek. Magyar János: Nem ejtjük el a javaslatot, de mindaddig, amig módot ne in la lálunk r á, hogy a béralapba beleférjen, addig nem telje­síthető. lehetséges, hogy az üres állások betöltésének akadálya el­hárul, és akkor a béralapunkkal tudunk úgy gazdálkodni, hogy telje­síthessük -Varga József kérését. Zakár János önálló könyvtáros előléptetésére dr. Szabó István könyvtárvezető tett előterjesztést. Béralap hiányában ez a kérés sem teljesíthető. /Felhívom a tisztelt Tanács tagjainak figyelmét, hogy az Erdé­szeti Értesítőben az Erdészeti Tudományos Intézet igazgatói és igaz­gatóhelyettesi állások betöltésére pályázatot irt ki. Lády Géza már­cius hó 31-ével nyugdíjba^me^nt és most Partos látja el az igazgatói teendőket az állás betöltéséig. Tegnap telefonon felhívott a minisztériumból Cséfalvi elvtárs és közölte, hogy a Tudományegyetemen végző fiatalemberek Közül fi­zikusokat, kémikusokat és kolloid kémikusokat tudna az F.M. gyakorno­ki minőségben a Főiskolának átengedni anélkül, hogy ez a tény a sze­mélyzeti keretet, vagy a Főiskola béralapját terhelné. Sürgősen kért választ. Minthogy bennünket ezek az állások nem terhelnek,'"elfogad­nánk egy fizikust, egy kémikust és egy kolloid kémikust. Kérte, hogy Írásban is jelentsük ezt be. Kérem a Tanácsot, szíveskedjenek segíteni ebben a kérdésben, helyes volna-e vajon, ha más egyetemen végzett gya­kornokokat ide fogadunk a Főiskolára akkor, amikor a saját hallgató­ink mm maradhatnak itt gyakornokként, mert nincs rá keret. A Főiskolai Tanács döntése: Nem kér a Főiskola az F.M-től gya­kornokot , Magyar János: Az egyetemi Vöröskereszt átirt, hogy a Vöröske­reszt adomanyaké'nt i Főiskolára érkezett takarókat a Főiskola adja át a Vöröskeresztnek, hogy akt szétoszthassa a dolgozók között. MoMay János: Azokat a takarókat már leltárba vettük itt a Fő­iskolán! Sem volna helyes kivenni a leltárból és szétosztani. Egyéb­ként ^ is furcsa helyzet adódnék, mert ezek a takarók itt voltak,'"szét­osztásra nem kerülte :, de az egyetemi Vöröskereszt elfogadott a köz— ponti Vöröskereszttől újabb takaró-szállitmányt, igy joggal mondhatnák, i^Fi^v^irii^eiegeniő Ő ajándékukat elfogytuk akkor, amikor x magyar János: Kérem Haracsi professzor urat, tájékoztasson ben­nünket, mint a Vöröskereszt vezetője, hogy a Vöröskereszt miért kéri vissza ezeket a takarókat, ugyanis az átiratnak ő az egyik aláírója.

Next

/
Thumbnails
Contents