Erdőmérnöki Főiskola / Soproni Műszaki Egyetem Erdőmérnöki Kara - tanácsülések, 1956

1956.02.08. tanácsülés

Tisztelt Tanácsülés I > ^ Erdőmérnök aspiráns vagyok, aspiránsvezetőm débor János egy, tanár. Témám tárgyköre* A közelités gépesítése, 1953* szent.-ben értesítettek, hogy felvettek aspiránsnak, természetesen előtte kértem felvételemet és felvételi vizsgát tettem. Mivel 1953* szeptemberében még csak diplomatervező mérnökjel ölt vol­tam, kérésemre az Akadémia Tud*Min, Bizottsága 1953* novemberét jelöl­te meg az aspiráns-tanulmányok megkezdésének. Tehát még nem volt dip­lomám, mikor már rendes aspiráns voltam, meg kell jegyeznem, hogy az aspiránsokra vonatkozó rendeletek ezt az esetet nem zárják ki, E kö­rülményt azért emelem ki, mivel azóta több Ízben megkérdezték tőlem, hogy nem érzem-e a gyakorlat hiányát, hogy helyes volt-e gyakorlati évek nélkül aspiráns! munkát elkezdeni, Mivel a Tanácsülés is joggal kérdezheti ezt tőlem, szabad legyen erre vonatkozó véleménymet most kifejteni. Mielőtt az aspiráns! kérelmanet beadtam volna, érdeklődtem s témák lehetősége felől, A gépesítés kérdése már egyet mi tanulmányaim alatt is a legjobban érdekelt, 1953-ban, de inkább előtte lévő években az erdei munkák gépesítésének megoldása főfeladatként állt az erdőgaz­daság előtt, Főiskolánk Ut-vasut tanszéke Feltárási és Gépesítési Tan­székké alakult át. Gépesítés c. tárgyat iktattak be. Egymásután jelen­tek meg a gépesítés fontosságát kiemelő cikkek az Erdőben és erdőgaz­daságban. A Népgazdasági ^anács 1951» március 13-án kelt 80/4/1951#sz, határozata kimondta, hogy az 1954-, év végére a fakitermelést 60, az erdőművelést legalább 50 £-ban, a szállítást pedig 80 $-ban gépesíte­ni kell, "Az erdőgazdasági termelés elmaradottságának felszámolása és a szocialista erdőgazdálkodás fejlesztése érdekében, az erdőgazdasági munkaterületeket erőteljesen kell gépesíteni. Elsősorban a fakiterme­lést, valamint a közelítést és szállítást kell gépekkel ellátni, A gépesítés kérdéseinek megoldására Gópkisérlati Intézetben 5 tagból ál­ló csoportot kell szervezni, melynek feladata a Szovjetunióból, a né­pidemokráciákból mintagépek behozásával, a belső ujitások felkutatá­séval és megvalósításával, a mezőgazdaság egyes gépeinek módosításá­val az erdőgazdasági munkák részére alkalmas gépeket kikisérletezni és a termelés számára már 1951-re Í3 biztosítani.” A fenti körülmények és a N.G.T. határozata után a választás nem volt nehéz. Gyakorlatom azonban nem volt, a Minősítő Bizottságtól ezzel kapcsolatban azt a véleményt kaptam, hogy mivel az eg, gépesí­tés majdnem teljesen uj, tehát a gyakorlatban sem tudnak sokkal töb­bet, lontosabb az, ha a meglévő irodalomból, támaszkodva a Szovjet­unió és népidemokráciák eddigi eredményeire, azonkívül a megalakítan­dó Gépkisérleti Intézet segítségével, az aspiráns tanulmányi rend adta lehetőségekkel, vagyis kiszállások, kísérletek megtekintése, stb. a gépesítés jelenlegi kezdő szakaszában igy érek el jobb eredményt. Ki­látásba helyeztek, sőt biztosra Ígérték a kérdés fontosságára való te­kintettel egy külföldi tanulmányút beiktatását is, Ezekután a felvé­telemet természetesük találtam, annál is inkább, mert a felvéteLi bizottságilak jogában lett volna kérelmemet a felvételt illetően eluta­sítani.

Next

/
Thumbnails
Contents