M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kar Erdőmérnöki Osztály ülései, 1938-1939
1939. március 13. (27-35)
c felvétetett Mopronban, a m.kir. Jáz&ej JVadőr Műegyetem Erdőmérnöki Osztói yának 1939.évi mára tus hó 13.-ón á.e. 11 órakor tartott V» rendes ülé- 3 S Tt • Megjelent: Both Gyula pro dékán, nini elnök, dr. dalok Károly9 f ekete Zoltán, Solt Béla, Kelle Artur, Modrovich Ferenc, Staaney Albert és 3 óbor János oszt áljtag, valamint vit'z dr. Bokor Rezső egyetemi helyet tes tanár. Óávolmr ;dásut bejelentette: Vági István, Dr. Fehér Dániel és Lésénél Ferenc osztói ^tag. Elnök üdvözli a negje- 1 ént eket, megállapítja as osztályülés het árosát képe ső ég ét, a jegyzőkönyv vezetésére Kelle Artúrt, annak hitelesítésére Mtasney AJ beriet és Mébor Jánost kéri fel. 1. Minők közli az ősztőly- lyal, hogy a Szervezeti Msabáljsat 24.§-nak rendelkezése szerint Ele- ^ kés Imre gazdasági főfelügyelő,szakelőadó megbízatásának az 19 9/40. tanévre terjedő megújítását kérte, noha Ml eke a Imre - az újsághírek szerint - a szolgálat érdekében Komáromba lett helyezve. Mivel azonban Elekes Imre átkeljezését Karunknak nem jelentette be és a szakelőadói megbízatásáról nem mndott le, az Elnök ama reményének ad kifejezést, hogy Elekes Jmre a l-ezŐgazdaságtan előadását a Jövőben is vállalni fogin Az osztály az Minők Jelen-