M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kar Erdőmérnöki Osztály ülései, 1938-1939
1938. szeptember 5. (1-4)
A többi kérvényező közül az ügyda- rabhoz csatolt kimutatásban piros- sál aláhúzott legjobb eredményt felmutató további 25 felvételét, á többinek pedig elutasítását javasolja. Sébor János a felvehetők számának 35-re való felemelése mellett tesz indítványt. Az osztály hosszas vita után úgy határoz, hogy a létszámnak 30 főre való me lését kéri. 3./ Elnök bejelenti, hogy Kripp el tíóric nyug. c. egy e térni ny. I rendes tenor urnák a múlt tanév végével történt visszavonulása következtében, -miután a hely et telítésre nézve mindez ideig a felettes hatóság döntése nem érkezett le,a kari javaslatnak megfelelően felkérte Uodrovich Ferenc tanárt,mint a kar által az erdő használat tani \ tanszék igazgatására javasolt tanárt a lel tár átvételáre/ ideiglenes intézkedésképen. A leltár átadása illetve átvétele a kve&ztorí kirendeltség közreműködésével folyó évi augusztus 30.-án mg is történt. Ugyanevvel kapcsolatban felkéri vitéz Bokor Benső dr., egy elemi magán- K tanárt, akit a kar annak idején helyettes tanárrá való megbízásra faltér j eeztett-,hogy a döntés leérkez- téig vállalja az előbb említett tan; székkel kapcsolatos szigorlat ok, vize[ i