József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya- és Kohómérnöki Osztály ülései, 1934-1949
1945. augusztus 30.
- 3 10. / Dr. Vendel Miklós ny. r.tanár javasolja, hosszabbittassék meg ez a félév 2 héttel, tekintettel arra, hogy kb. ennyi időt elvettek a munkanapok a szorgalmi időből. A következő tanév féléveit 1-1 héttel meg lehetne ennek fejében rövidíteni. ^r. Romwalter Alfréd ny.r. tanár is közli, hogy a 2. éves kohómérnökhallgatók kérték, hogy a mostani szemeszter meghosszabbit- tassék, hogy az előadások lehetőleg befejeződhessenek. Vizsgahátralékuk miatt a hallgatók szigorlatra egyébként csak karácsony után fognak tudni állni. Az elnök felhiVja a figyelmet arra a nehézségre,hogy a /valószínű szénszünet miatt rövid lesz úgyis a téli félév. Dr. Tár- czy-Hornoch Antal javasolja, hosz- szaboittassék meg a folyu félév 1 héttel, a rendes viszgaidő október végéig tartson /az előadások október hó 1-én megkezdődnek/ s a 3 é- • vés hallgatók kivételesen a 6. szemeszterré is beiratkozhassanak, az I.szigorlatnak a 6. szemeszter végéig való megszerzése mellett. 11. / A Bányagéptani tanszék előterjeszti a táVozó Veczán József tanársegéd helyére Halász Miklós; *dijas gyakornokként való alkalmazását. /843rl94-b./ Az Osztály dr. Tárczy-^ornoch Antal javaslatait helyesli. Az Osztály az előterjesztéshez egyhangúlag hozzájárul. 12,/ Az Ásvány-földtani tanszék . Benedek Pál adjunktus helyére Sup- pán György d“as gyakornokként való alkalmazását kéri.'/8A4./ Az Osztály az előterjesztéshez egyhangúlag hozzájárul. Több tárgy nem lévén, az elnök az ülést bezárja. . m. f. V Tettamanti Jenő s.k. Dr.Tarján Gusztáv s.k. elnök. jegyzőkönyvvezető. Hitelesitikt Széki János s.k. „ ^ ör.Oroszt Janos s.k. egyetemi ny.r.tanár. egyetemi ny.r.tanár. A hivatalos más.o-1 át Hiteléül: Sopron,1945.éviSzeptember hó 15» r * * j. ' JíCcJ-iV« . «». * ■*> o •> ♦ írodatiszt. . v#