József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya- és Kohómérnöki Osztály ülései, 1934-1949
1937. szeptember 6.
- 5 2.-ára, szóbeli része 4.-éré tűzessék ki. Az osztály a javaslathoz egy hangulag hozzájárul. 11. / Ülnök bejelenti, hogy már augusztus végén látható volt, hogy sokkal több a bánya-és kohómérnöki osztályra való felvételre jelentkező, mint a megállapított létszám. Azért az osztály utólagos hozzájárulásának reményében előterjesztést tett a nagym.vallás-és köz- okt. iiniszternek, hogy az I.évre felvehető bányamérnökhallgatók létszáma 20-ról 30-ra, a kohómérnök- hallgatókké pedig 12-ról 18-ra emeltessék. Kéri ehhez az osztály utólagos hozzájárulását. /15-1907/58./ Az osztály egyhangúlag hozzá járul. 12. / ülnök bejelenti, hogy a miniszteri végzés már le is jött s ebben a Bánya-és Kohómérnöki Osztályba felvehető I.éves hallgatók létszáma öO-ben van megállapítva azzal,hogy az osztály ezt saját belátása szerint ossza el a két tagozat között. Elnök azután felkéri az előadókat javaslat- tételre. Dr Tározy-Homoch Antal bejelenti, hogy a bányamémöki tagozatra befutott 34 felvételi kérvény,ezek közül 3 hiányosan van felszerelve okmányokkal, 3 kérvényező pedig külföldi állampolgár. Utóbbiak létszámon felül vehetők fel. Javasolja alábbi