D. Szakács Anita: Sopron város tanácsa bírósági jegyzőkönyveinek regesztái III. 1570-1579 (Sopron, 2011)
Sopron város bírósági jegyzőkönyveinek regesztái
Imre kérésére részére nyolc napot engedélyeztek. Amennyiben időközben ki akarnának egyezni, úgy az jogukban áll. Amennyiben pedig nem akarnának egyezségre lépni, akkor a jogi határozatra neveztessék meg egy nap. 63. (IV. 19-20.) A meggyesi (Mödtwisch) Katter (Khatter) N. azzal vádolja a szintén meggyesi Schneider Istvánt, hogy a nevezett őt azzal gyanúsítja, hogy két csizmát és három zsák diót lopott volna. Minthogy ezt az állítást Schneider István nem utasítja vissza teljes mértékben, ezért őt elégséges bizonyításra kötelezték. 64. (IV. 20-21.) Bauer (Paur) Tamás a fia nevében ismét megjelent és kéri, minthogy Fleischacker (Fleischackher) Jánosné becsületsértéssel vádolja öt, azaz a fiát, ezért azt bizonyítsa is. Továbbá kitart azon ígéret mellett, amelyet a fiának tettek. Az asszony viszontválasza: ő semmiről sem tud, nem ígértek Bauernek semmit. Bauer erre így válaszolt: Klebelsberger (Khleblsperger) polgármesterrel és Frank (Frannckh) Tamással akarja keresetét bizonyítani, amelyhez sem az özvegy, sem a leány nem akar hozzájárulni, sőt azt kérik, mentsék fel őket az eljárás alól, hisz senkit semmivel nem vádoltak meg. Tanúként Schnitzer Józsefet hallgatták meg, aki a következőket mondta: az asszonyok kérték, hogy ő legyen a szószólójuk. Ezek szerint a lány azt mondta, ő aláveti magát az anyja akaratának, legyen úgy ahogy az anyja akarja, végül is tetszik neki Bauer. Végül is az anya is úgy nyilatkozott, mivel a [férfi] a lányának a kedvére való, ő sem akar a dolognak kerékkötője lenni. Mindez a polgár- mester úr és a kérők jelenlétében történt. A sértésről azonban eskü alatt is csak azt tudja mondani, hogy arról nem tud semmit. A polgármester urat is egyedül megkérdezték, hogy a becsületsértésről tud-e valamit? Erre ő azt válaszolta, hogy nem tud semmit. Franck Tamás a következőket mondta: Bauer nevében egyedül kérdezte meg az asszonyt, hogy mi az oka az ismételt visszamondásnak. Az anya azt válaszolta, hogy a lánya nem akarja a fiút, kérdezzék csak meg. O ezt megtette. A lány válasza az volt, hogy nem szereti Bauert. Az anya azonban azt mondta, hogy erről nem kell beszélni. Franck mindezt hallotta. Végzés: Becsületsértési ügyben a tisztelt tanács nem akar tanácskozni. A becsületsértés tényét a tanúk vallomásai kellően nem bizonyították. 1576. február 20. 65. (IV. 21-22.) Koch (Khoch) János ismételten folyamodott a mielőbbi végzésért. Ezzel szemben Rainer Imre császári parancsot nyújtott be, amelyben a tanácsot arra kötelezték, hogy a benyújtott iratokat függesszék fel, és Kochot ismé45