D. Szakács Anita: Sopron város tanácsa bírósági jegyzőkönyveinek regesztái III. 1570-1579 (Sopron, 2011)

Sopron város bírósági jegyzőkönyveinek regesztái

37. (IV. 8-9.) Ugyanazon a napon feleségeik képviseletében megjelent Prun- ner György és Groß Mihály, és feleségeik mostohaapjától, Raidltől94 az apai részt kérték. Erre az apa azt válaszolta, csodálkozik azon, hogy őt perelik, hiszen ő azt hajlandó nékik átadni, csak írásban jelezzék, mit gondolnak apai örökrészen. A viszontválasz az alábbi: az apa jelenleg bosszús. Amennyiben azonban köztük tárgyalásra került volna sor, úgy az asszony mutassa be a szerződést, amelyet évekkel ezelőtt kötöttek meg. Ez a szerződés ad majd - t. i. a kiadandó apai részről - felvilágositást. A megjelentek tulajdonképpen semmit nem tudnak felmutatni, mindezt a szülők jobban tudják. Ezt követően Raidl benyújtotta a házassági szerződést és egy számlát, amely­ből azonban nem lehet megérteni, hogy mi is az apai rész. Ezért Raidlt arra köte­lezték, hogy maga adjon be egy jegyzéket, amelybe az örökösök betekinthetnek. Amennyiben mindeközben a felek barátian megegyeznének, azt a tisztelt tanács sokkal szívesebben venné. 38. (IV. 9.) Ugyanazon a napon megjelent egy vallon (wällischer) kőműves és polgárjogot kért. Kérését, és a továbbiakban minden vallon kérését visszautasí­tották. 39. (IV. 9.) Ugyanazon a napon elfogták Zuanna (Zanna) Pétert és Gangelin (Gannggelin) Benedeket a gyertyakészítés során elkövetett csalás miatt, és a középső toronyba vitték őket. A nevezettek 27 gyertyát egyenként 1 dénárért, avagy kedvük szerint adtak el. A gyertyák 1 fontot nyomtak. Péter mestert 50, Benedeket 32 tallérra büntették meg. A továbbiakban arra az elhatározásra jutottak, hogy összehívják a henteseket és arra kötelezik őket, hogy a polgárságnak adjanak faggyút fontonként mérve, illetve igény szerint. 40. (IV. 9.) Mair Mihályt nevezték ki sógornője két kiskorú leányának (Kát lányok) gyámjává. 41. (IV. 9.) Ezen a napon kérésem nyomán engedélyeztek nekem, Nussbaum Györgynek, 10 mérő gabonát. 94 Raidl István [8517] szíjjártó felesége, Krisztina korábban Fischer Simon polgár és mészáros neje volt. 40

Next

/
Thumbnails
Contents