D. Szakács Anita: Sopron város tanácsa bírósági jegyzőkönyveinek regesztái III. 1570-1579 (Sopron, 2011)

Sopron város bírósági jegyzőkönyveinek regesztái

beleegyezése nélkül soha nem távozhat el, minden vita és ellenszenv elkerülése érdekében a jog oldalán álljon. Ezek ellentételezéseként a mai naptól számított egy éven keresztül alkalmazása fejében 40 font dénárt kap, valamint ruhát, szo­bát és fát ezen levél értelmében. Ezentúl semminemű követelést velünk szem­ben, vagy a tisztelt tanács ellenében nem emelhet. Mindezek megtartására az ál­tala bemutatott polgárok, a tiszteletreméltó Hacker (Hackhen) György és Rainer Lipót előtt híven ígéretet tett úgy szóban, mint kézfogással mindezt megerősítet­te. Tanúbizonyságként mindezeket a mi és a tisztelt város kisebb pecsétjével el­láttuk. 1579. február 20. 551. (IV. 280.) Pápai (Papay) Imre, Benedek sajtkészítő fia és felesége, Veroni­ka helyett megjelent, és a Szabó (Sabo) Tamás által a bírósághoz benyújtott írá­sos dokumentumok másolatát kérte. Artner (Arttner) Szabó Tamás képviseletében tett válasza: Pápai Imre az ő legnagyobb ellensége, jobban ismeri az ő írásbeli dokumentumait, mint ő maga. Ezért nem engedélyezhetik, hogy ő ellene Pápait alkalmazzák szószólóként. Pápai Imre viszontválasza: az első beadványban nem emelt ellene kifogást, ezért az ellenvetésnek most nem adhatnak helyet. Végzés: Mivel ezt megelőzően Szabó Tamás és Pápai Imre között a legna­gyobb ellenségeskedés állott fenn, ezért ne legyen Pápai szószóló, azonban Be­nedek mellett támogatólag felléphet. 1579. február 23. 552. (IV. 280-281.) Jónás (Jonas) Péter patkoló kovács megjelenvén előadta: midőn tegnap a kovács céh mestereit azért hívták össze, hogy őt a tagok közé felvegyék, és ő jelezte, mindazt meg akarja adni, aminek a lefizetésére köteles, valamint mesterhez méltóan akar viselkedni, kérését nem akarták jóváhagyni. Minthogy azonban ő most már polgárjoggal rendelkezik, kéri, kötelezzék őket arra, hogy őt a tagjaik sorába befogadják. A kovácsok viszontválasza: azt ők igen is tudták, hogy [Jónás] elnyerte a pol­gárjogot. Attól nem is akarják megfosztani. Azonban a segédlevele - állításuk szerint - nem jogerős, mivel az ugyan benne áll, hogy két évig tanult, de az nem áll benne, hogy ezt követően felszabadították-e? Ez a céh szokásai ellen van, és emiatt nem tudják befogadni. Kérik, ne kötelezzék őket a céhszabályzat ellené- beni befogadásra. Végzés: Mivel Jónás Péter elnyerte a polgárjogot, ezért fogadják be maguk közé, mint egy másik mestert. Mivel azonban a mesterek ezt visszautasították, valamennyiüket bezárták a középső toronyba. 170

Next

/
Thumbnails
Contents