D. Szakács Anita: Sopron város tanácsa bírósági jegyzőkönyveinek regesztái III. 1570-1579 (Sopron, 2011)
Sopron város bírósági jegyzőkönyveinek regesztái
Az özvegy viszontválasza: a szolga belevágott az egyik ujjába, majd amikor elment a borbélyhoz, az egy tapaszt helyezett az ujjra, amelytől a karja egészen a könyökéig megdagadt, és napról napra rosszabb lett, de olyannyira, hogy attól kellett tartani, hogy a karját amputálni kell. Ezért József mester a városbíró úr parancsára a fiút meggyógyította, így [az asszony] méltányosnak tartaja, hogy József mestert a borbély kifizesse. 547. (IV. 276.) Pápai (Papay) Imre Khästecher érdekében előadta: beletekintettek a Szabó (Sabo) Tamás által bemutatott adománylevélbe, és minthogy Szabó Tamás kinyilvánította, sokszor el kellett számolnia a birtokról, kéri, hogy Szabó az adománylevél mellé nyújtsa be az aktákat, valamint a kiskorúak számára rendeljenek ki gyámot. Szabó Tamás viszontválasza: a kiházasított leányának szívesen odaadná az őt megillető örökséget, azonban a többieket is fel kell nevelnie. Ezt követően az ő részüket sem akarja visszatartani. 1579. február 13. 548. (IV. 278.) A fenti napon Trittl Máté a feleségével együtt megjelent és előadta: Stampf János bécsi polgár és kereskedő évekkel ezelőtt életük megkönnyítésére 108 tallért kölcsönzött neki azzal a feltétellel, amennyiben ő, azaz Stampf felesége előtt halna meg, akkor Trittl feleségének, aki az ő testvére, vagy a félnének ezt a pénzt nem kell visszafizetnie, hanem azt tartsa meg ajándékként. A jelen pillanatban azonban úgy hozta a sors, hogy testvére és sógora halálát követően Stampf hátrahagyott özvegye kéri ennek a pénznek a visszafizetését. Trittl az ügyben tanúként számos köztiszteletben álló polgár kihallgatását kéri, valamint tanúvallomásaik hiteles másolatának a kiadásáért esedezik, amelyet méltányosságból nem mondhatnak vissza. A tanúk eskü alatt a következőket vallották. Az első tanú, Kiing (Khling) Ulrik vallja: Stampf János magához hivatta, a sógoránál, Trittl Máténál voltak, és ott [Stampf] többek között azt mondta: tudjátok, hogy a sógoromnak 108 tallért kölcsönöztem, mivel azonban a testvéremmel együtt helyesen viselkednek, ezért a gyerekek miatt ezt a pénzt odaajándékozom nekik. Azaz: halálom után senkinek sem kell semmit sem visszafizetnie. - A második tanú, Streichman Lőrinc vallomása szerint midőn Stampf János gyakran ellátogatott a soproni piacokra, alkalom adtán elment sógorához Trittl Mátéhoz. A tanú is gyakran volt náluk [t. i. Trittlnél], és a füle hallatára Stampf minden alkalommal azt mondta, hogy azt a pénzt, amelyet kölcsönzött, azt odaajándékozta nekik. - Nagy (Nagh) Kristóf vallja: Trittl Máténál volt elszállásolva, és amikor Stampf János gyakran eljött hozzájuk az a következőket mondta: testvérem és sógorom, ugyan pénzzel vagytok adósaim, de amikor meghalok, nem kell semmit sem visszafizetnetek belőle. - A negyedik tanú, Haintz Fábián elmondta, 1577 vagy 1578. évben, Fülöp és Jakab apostolok napján (május 1168