Lackner Kristófnak, mindkét jog doktorának rövid önéletrajza; C sorozat 5. kötet - Sopron Város Történeti Forrásai (Sopron, 2008)
Tárgyi jegyzetek
41 Lackner fejében egy kissé összekavarodhatott az időrend, és általában az esemény pontos emléke, ugyanis Erasmus von Triebenegg a fentebb említett Georg Andreas (L a 39. jegyzetet) előtt 3 nappal, 1594. szeptember 29-én iratkozott be a német nemzet matrikulájába. („Erasmus a Triebeneck Styrus 29 septembris anno salutis 1594") MNG nr. 4757. A tévedés nem meglepő, hiszen Lackner valamikor 1612-1613-ban írhatta a Vita eme részét, így egy ilyen tévesztés könnyen bekövetkezhetett. Még 1. a bevezető tanulmányt. 42 A kinyomtatott tézisek címét 1. LACKNER 1595. 43 Lackner itt doktori oklevelének vonatkozó részét fogalmazza át. Az oklevelet 1. Függ. nr. I. 44 Polhaim báró szintén a padovai jogi fakultás hallgatója volt, 1594. aug. 13-án iratkozott be. L. MNG. nr. 535. 45 Padovai joghallgató, 1593. jún. 11-én iratkozott be. Uo. nr. 523. 46 Lackner, amint az téziseinek címéből kiderül, valóban csak „a mindkét jogban való doktorság engedélyének eléréséért" (pro licentia Doctoratus in utroque iure consequenda) folyamodott. L. LACKNER 1595 Ai r (címlap). Az említett ajánlás: „Maximiliano Baroni a Polhaim. Ioanni Christophoro Baroni a Pragh. Perillustribus & Magnificis, ex Illustrium Austriae Procerum ordine Dominis, Dominis & Patronis suis benignissimis, 8C summe colendis summisse offert. Christophorus Lakhner Semproniensis Pannonius Vestrae Generositatis addictis(simus)" Uo. Ai v . 47 Lackner itt szó szerint idézi doktori oklevelét. L. Függ. 1. 48 A meisseni Christoph Phluegg (Pflug) 1594. okt. 22-én iratkozott be a német nemzet anyakönyvébe; 1595 augusztusától 1596 augusztusáig volt a német nemzet tanácsosa. L. MNG nr. 4766; uo. ff. 32V (68), 146V (417). Az alábbiakban az egyes neveknél nem a Lackner-féle - s a kézirat másolása során is láthatóan tovább romlott — változatot, hanem a hallgatók saját kezű névaláírásait követjük, ahogyan az anyakönyvbe beírták magukat. 49 Johann Keslitz 1592. nov. 7-én iratkozott be a padovai német joghallgatók anyakönyvébe. Uo. nr. 4512. 50 Friedrich Solms gróf („Fridericus comes Solmensis") 1595. július 28-án iratkozott be ugyanoda. Uo. nr. 547. 51 Johann Albin Schlick 1595. szept. 5-én iratkozott be ugyanoda. Uo. nr. 548. 52 Augustin Khevenhüller 1594. márc. 7-én iratkozott be ugyanoda. Uo. nr. 529. 53 A Jörger fivérek 1594. okt. 19-én iratkoztak be ugyanoda. Uo. nr. 537, 538. 54 Wilhelm Slawata 1593. jan. 10-én iratkozott be ugyanoda. Uo. nr. 515. 55 Henrik, Dohna őrgrófja és bárója 1594. november 3-án iratkozott be ugyanoda. Uo. nr. 539. 56 Puchheim (Puchaim) báró 1594. ápr. 18-án iratkozott be ugyanoda. Uo. nr. 532. 57 Heinrich Elssenhamer 1591. jan. 10-én iratkozott be ugyanoda. Uo. nr. 4325. 58 A sziléziai ifjabb Abraham Bock (junior) 1593. május 24-én iratkozott be ugyanoda. Uo. nr. 4570.