Lackner Kristófnak, mindkét jog doktorának rövid önéletrajza; C sorozat 5. kötet - Sopron Város Történeti Forrásai (Sopron, 2008)

Előre megírt emlékezet: Lackner Kristóf különös önéletrajza

bajig fajuló vita egy skót lovaggal, rettegés az inkvizíciótól, betegségek stb. Ez a személyesség az egész művet végigkíséri, ha nem is ilyen koncentrált formában. Elég itt említeni a Bocskai-felkelés idején betöltött szerepének aprólékos leírását. A személyesség kapcsán meg kell említenünk még az ifjúkori kudarcokkal való őszinte szembenézést is. Ilyen az előbb említett megjegyzése, miszerint a nyelvtanban nehezen haladt előre: ez nagyon bántotta, mert máshol is említi ebbéli hiányosságát.

22 Sőt kijelenti, hogy a kudarcok miatt egyenesen elege lett a tanulásból.

23 Ez a kemény, (ön)kritikus hangnem aligha származhat Lackneren kívül mástól, már csak azért sem, mert egy külső elbeszélő, mégha ismerte is volna a jeles polgármester ifjúkorának vargabetűit (ami ugyancsak kétséges), akkor is nyilván finomabban, kíméletesebben fogalmazott volna (amiként a Vita is általában pozitív kicsengésű). A műben azonban egy bekezdésen belül háromszor esik szó Lackner tanulmányi problémáiról, amiből könnyen kiérezni az „érintett" önmarcangoló visszaemlékezését.

24 Érdekes jellemzője a Vitának, hogy a leírtakat szerzőjük mindig igyekszik bizonyítani, kézzelfogható dolgokkal, tanúkkal alátámasztani. Lackner ötvös korában készített munkái - olvasható a műben - ma is megvannak nála, ha valaki akarja, megnézheti őket (IV). Padovai beiratkozását bizonyítja tanúságlevele (VIII.). Emlékkönyvét meg lehet nézni ma is (XIII.). Bírói munkájának „minőségére" tanúk a jegyzőkönyvek, és az egész soproni nép (XVII.). A hídvégi csatában tanúsított vitézségére tanúk a megnevezett soproniak, akik ott voltak (XXL). A példákat még nagyon hosszan lehetne sorolni. Nyilván az a személy igyekszik minden szavát „hitelesíteni", aki saját magáról ír; egy kívülállónak nincs ennyire bizonyítási kényszere. A fenti sajátosságok bizonyító ereje mellett meg kell említenünk két olyan személyt, akik valószínűleg az eredeti kéziratot látták, és önéletrajznak tulajdonították. Az első személy természetesen a már említett Bél Mátyás, akinek láthatóan semmilyen kétsége nem volt a Vita szerzősége felől. Kérdés, hogy őt is a fent ismertetett motívumok győzték meg erről, vagy máshonnan - esetleg az eredeti kézirat valamilyen jellegzetességéből - tudta meg. A másik személy Szinnyei József, a kiváló biográfus, aki Lacknerrel kapcsolatban megjegyzi, hogy „kéziratban maradt önéletrajza, oklevelei s vegyes iratai a m. n. múzeumban."

25 Béllel szemben Szinnyei esetében már nem biztos, hogy az itt tárgyalt Vitát látta, de elég valószínű, tekintve, hogy „önéletrajzról" 22 „Kristófnak hatalmas kárára volt az ott (t. i. a morva Ostrauban és a lengyel Meseritzben) leélt idő, mert a szükségeseket elhanyagolván a nem annyira szükségeseket tanulta, és a göröggel foglalkozott, míg a nyelvtan alapjait és szabályait, valamint a bölcseleti tudományokat mellőzte." Vita ni.; „...a bátyja - a nyelvtan alapjainak mellőzésével - dialektikára és más tantárgyakra oktatta, bár ez is fonák módon történt." Uo. 23 A morva és lengyel iskolában átélt kudarcok leírása (1. az előző jegyzetet) után ezt írja: „Ezt az esztelen pénz- és időpocsékolást mindvégig nehezen viselte, s ezért aztán szinte megutálta a tanulást." L. uo. 24 L. Vita in. 25 SZINNYEI : Lackner Kristóf.