Lackner Kristófnak, mindkét jog doktorának rövid önéletrajza; C sorozat 5. kötet - Sopron Város Történeti Forrásai (Sopron, 2008)
Lackner Kristófnak, mindkét jog doktorának rövid önéletrajza
bői - folytatta a megkezdett munkát, és szerencsésen befejezte. Ez a mű is megvan, joghallgatóknak ajánlható. 132 IX. Megírta németül az erények tükrét, közönségesen a TugendSpiegel című munkát, amely amellett, hogy egyiptomi ábrákkal és hieroglifákkal van díszítve, istenfélő elmélkedéseket és sok más egyebet is tartalmaz. 133 X. A soproni iskola részére iskolai törvényeket [írt], amelyek úgy a rektor mint a tanárok számára, továbbá az összes tanuló számára szükségesek és ájtatosak. 134 XI. Megírta a Fontes Vitae Aeternae című munkát, három edényre, vagyis kegyessége szerint három, idézetekkel teli imádságra osztva. 135 Fennmaradó idejét többnyire olvasással, valamint a haza és a közfeladatok szolgálatában töltötte. [XXVIL] 1613-ban mint követet elküldték az országgyűlésre, avagy a Magyar Királyság pozsonyi diétájára, ahol hat teljes hétig maradt. Itt a szabad királyi városok nevében számos követséget vállalt, úgy a királyhoz, mint az ország főpapjaihoz és főuraihoz, akik akkor a nádor úrnál gyűltek össze. Elsősorban azonban azt az utat, avagy követséget tartotta nagy dicsőségnek, amely során az országlakók és rendek a császár és a császárné elé küldték Hainburgba, ahol mind a császár, mind a császárné méltónak tartotta a kézfogásra, és mindketten fogadták őt. Hazatérvén egyebek között azzal a boldog hírrel köszöntötte polgártársait, hogy újból megszerezte a Szent Mihálytemplomot (amelyet már korábban, a főpapok és főurak gyűlésén, Illésházy István elnöklete alatt megszerzett), 136 illetve a templomban a szabad vallásgyakorlatot; 137 továbbá, hogy jogi úton megszüntette a pozsonyi igát, melybe jogtalanul és igazságtalanul, csupán irigységből hajtottak minket, és elérte a bor szabad kivitelét Magyarországról. 138 A nádor jelenlétében ugyanis törvény elé idézte őket, 139 ahol az ország nádora, továbbá az egyháziak részéről Forgách bíboros, Napragi, Lépes kancellár, Piber zágrábi püspök és mások, a világiak részéről pedig az említett nádor, Török István, PálfFy, Batthyány, Széchy, Esterházy stb. jelenlétében a következő határozatot hozták, illetve hirdették ki Ferenczffy titkár által: 140 „Átnézve a pozsonyiak kiváltságait, az urak észrevették, hogy a legutóbbi kiváltság más, korábbi kiváltságokra megy vissza. S minthogy a legutóbbi pozsonyi kiváltságot érvénytelenítette és semmissé tette a soproniak kiváltsága, amelyet a szentséges I. Mátyás juttatott kegyelmesen nekik, 141 a jelenlevő ülnökök minden, ebben az ügyben itt bemutatott kiváltságot érvénytelenítenek, s így az átkelés és az út a soproniak számára sértetlen és ép marad, mint akik a folyamatos használatot is bizonyították." 1613-ban az országgyűlésre küldik Miket vitt végbe itt?