Bél Mátyás: Sopron vármegye leírása II.; C sorozat 3. kötet - Sopron Város Történeti Forrásai (Sopron, 2006)

SOPRON VÁRMEGYE LEÍRÁSA

annál is inkább, mert Pál még a legnehezebb időkben is számtalan példával bizonyította a királyhoz való feddhetetlen hűségét és hazája iránti tántorítatlan szeretetét. Ebben a hivatalban végig olyannak mutatkozott, mint amilyennek a császár remélte, s ahogy azt honfitársai előre sejtették: vagyis egyformán őrizte a királyok tekintélyét a veszedelmes felforgatók ellen, továbbá a karok és rendek szabadságát, melyet a királyok szentséges oklevelei erősítettek meg. Végül 1687-ben, december idusának 5. napján, egy nappal azelőtt, hogy JÓZSEF FŐHERCEGET POZSONYBAN hazai szokás szerint Magyarország királyává iktatták be,

147 jött el az idő, hogy e kiváló férfiú saját és az egész országnak tett ragyogó érdemei méltó viszonzást nyerjenek: LIPÓT ugyanis PÁLT nyilvános oklevélben egész Magyarország nagy helyeslése mellett a Szent Római Birodalom hercegévé nevezte ki. Látták ugyanis, hogy a felséges császár épp akkor becsüli a leginkább a magyarokban a vitézséget, amikor a pártütés mételye a keresztény állam nagy kárára sokakat megfertőzött. Módomban állna közölni e császári oklevelet az utókor okulására, hogy mily nagyra becsülték mindig is a magyarok ragyogó tetteit Magyarország ausztriai királyai; de ez az irat rendkívül terjedelmes, emellett újra meg újra visszatér PÁL dicső tetteinek halmozására. Ezért úgy láttam jónak, hogy a másik, rövidebb terjedelmű oklevelet közlöm, amelyben a nádori méltóságot és az ebből származó éves jövedelmet erősíti meg számára LIPÓT: egyrészt azért, hogy a külhoniak számára világos legyen, milyen magas rangú Magyarországon e nagyszerű hivatal, másrészt, hogy mintegy csokorban összefoglaljuk az Esterházj-nemzetség régi tetteit és dicső dolgainak magasztalását. így szól tehát:

148 „Mi, LIPÓT, Isten kegyelméből a rómaiak mindig felséges választott császára, és Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia stb. KIRÁLYA, jelen sorokkal emlékezetül adjuk mindenkinek, akit illet, hogy mi, méltán, jóságosan, s egyben kötelességünk szerint tekintetbe véve a nagyhírű és fényes, továbbá általunk őszintén kedvelt Esterházy-család ragyogó hűségét, hű magatartását, továbbá hűséges és állhatatos, sokszoros, igen drága és örök dicséretre méltó szolgálatait és érdemeit, melyeket ugyanezen család főként a mi Szent Magyar Királyságunkban kormányzó, nagy hódolattal tisztelendő, boldog emlékezetű elődeinknek és a mi felséges ausztriai házunknak, s következésképp felségünknek szerencsés beiktatásunk és kormányzásunk kezdete óta, ahogy azt a különböző hely, idő és alkalom megkövetelte, úgy békében, mint a háború, a belső lázongások és zavargások igen nehéz időszakában, a legnagyobb vitézséggel, hűséggel, győzhetetlen lelki szilárdsággal és állhatatossággal, s a hűségnek ritka példájával tanúsított és áldozott, sőt, ama ügyek és feladatok