Bél Mátyás: Sopron vármegye leírása I.; C sorozat 2. kötet - Sopron Város Történeti Forrásai (Sopron, 2001)
SOPRON VÁRMEGYE LEÍRÁSA - Különleges rész
Sempronius Densusról van szó, akivel kapcsolatban nem is helytelenül következtetnek arra némelyek, hogy Galba centuriója volt amíg élt, halála után pedig Piso helyébe lépett. Én viszont — ha el kellene mondani, amire gondolok — úgy vélném, hogy' ennek a kőnek a hitelessége nem eléggé bizonyított. Ugyanis az, hogy minden egyes szó pontosan ki van vésve, távol áll a kőbe vésett feliratok régi szokásától, mivel azokon szinte csak rövidített szavakat találunk. Továbbá a régiek inkább azt akarták, hogy műveiket mások közvetítsék az utókor számára, minthogy ők kürtöljék világgá önmagukat. Ezen felül a felirat nyelvezete teljes mértékben távol áll ama régi kor szellemétől, így ez a kő bizony nemrég készülhetett, és egy olyan ember hamisította, aki az ókort nem ismeri minden tekintetben. Nem lehetünk bizonyosabbak annak a falnak a régiségében sem, amelyben — magában a városfalban — egy kelet felé néző koponyát 258 lehet észrevenni. Azt mondják, Sempronia feje volt, ám nincs semmi, ami alapján el lehetne dönteni, hogy ő vajon melyik Sempronia volt: az-e, akiről Sallustius azt kja, 259 hogy előkelő származásból és szépségből bőven kijutott neki és a legműveltebb asszonyok közé helyezi, vagy az, akiről a költő ezt kja: s ) „0pihen itt: Rufus, híved, Sempronia, néked" 260 így szívesebben csadakozunk azoknak a véleményéhez, akik úgy vélik, hogy városunk nevezetes colonia volt, és előkelő férfiak lakták, miután egy bizonyos Sempronius nagyszerű módon felépítette. Ezt azok a — sokkal hitelesebbnek tűnő — kövek is jelzik, amelyeket a Boldogságos Szűz Mária templománál ástak ki, ahogy azt fentebb enkítettük. 261 Ezeknek fekrata hitelt érdemlő, hiszen pontosan közk T. Iukus princeps nevét. Most hozzáteszünk még másokat, amelyek ezt alátámasztják. Lazius mutatja be őket, ugyanazon a helyen: M. AURELIANO MARCELLINO CONIUGI. DULCISS. SEVERIANA CRISPINA CONIUNX („Marcus Aurekanus Marcelknusnak, a legdrágább hitvesnek Severina Crispina, a felesége <készíttette>"). Továbbá egy polgár magánházán: QUINTO. AVRELIO. TESTIANO. NAT. PAN. VETE. AVR. CLAVCE. PATRON. ET CON IVGI DVLCISS. B. M. F. s ) Martialis.